Lubics Szilvia az első, 2008-as versenyen. Most utoljára újra rajthoz áll, tartsanak vele (Fotó: Lubics Szilvia Fb-oldala)
Lubics Szilvia ultrafutó legutóbbi Facebook-posztjában arra biztatta követőit, hogy fussanak együtt vele. A bejegyzésből az is kiderül, hogy melyik versenyt népszerűsíti a nagykanizsai ultrafutó versenyző.
Lubics Szilvia ezt írta: 2008-ban rendezték meg az első Balaton Szupermaratont (BSZM). Azóta megszámlálhatatlan alkalommal állt rajthoz. Volt, hogy a teljes távon. Volt, hogy a Fél Balatonon. Volt, hogy csak egy-egy napon. És itt futotta az egyik legjobb maratonját is a Maratonfüreden. Baráti találkozások, az év első nagy versenyének semmihez sem hasonlítható hangulata, igazi „parti-érzés”. Az út mellett rengeteg szurkoló, mosoly, pacsi, biztatás. Neki ezt jelenti a BSZM.
– Az idei, 16. Balaton Szupermaraton azonban az utolsó lesz – tette hozzá. – Amikor olvastam a hírt, azonnal tudtam: ott kell lennem. Még egyszer. Utoljára. Nem feltétlenül versenyezni, inkább átélni. Beszívni a BSZM-érzést. Együtt futni, együtt ünnepelni. Szóval ott leszek. Kivel pacsizunk az utolsó körön?
Akinek kedve lenne együtt teljesíteni a távot Lubics Szilviával és szeretne részese lenni az utolsó Balaton Szupermaratonnak, induljon február 26. és március 1. között, akár egy napra, akár több napra, a Balaton körül. Mindenki megtalálja a számára tökéletes távot: félmaratontól a maratonon át a többnapos, egyéni vagy csapatos távokig. Akár egy napra, akár több napra csatlakozik, minden lépése részévé válik az utolsó kör történetének.
Nevezni már lehet, itt: https://www.balatonszupermaraton.hu/balaton-szupermaraton/
A játékosok egész szezonban fegyelmezett, koncentrált és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak.
Fűr András megállíthatatlan, a legkisebbek is remekeltek.
A fiatal sportoló a bronzéremért ismét magabiztos birkózást mutatott be: a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjét legyőzve felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Balaton Szupermaratonnal készült a szaharai versenyre az ultrafutó.
A fővárosi Kruj Iván sportcsarnokban rendezték meg az U13 korcsoport, szabadfogású országos bajnokságát, ahol a sportág 276 sportolója lépett szőnyegre.
Az idén már tizennegyedszer szervezte meg az ultrafutótábort Zalában dr. Lubics Szilvia ultrafutó.
A verseny tapasztalatai és az elért helyezések további lendületet adhatnak a fiatal sportolóknak a következő megmérettetések előtt.
A grundbirkózás nem csupán testi erőnlétet, hanem fegyelmet és stratégiai gondolkodást is igényel.
650 ezer forinttal segítették a nagykanizsai tűzoltókat
Lubics Szilvia és férje, Lubics György a Facebookon számoltak be arról, miként sikerült visszazökkenni a zalai hétköznapokba.