Vélemények - 2021. december 24., Péntek

ÉVE-frakció: kicsinyességben a legnagyobbak

ÉVE-frakció: kicsinyességben a legnagyobbak

Fotó forrása: Pixabay

Az év utolsó közgyűlésén sem hazudtolta meg magát az ÉVE-frakció. A hangulatot a kritikán aluli viselkedésük, míg a döntéseiket a bosszúvágy határozta meg.

Egy példa a sok közül. Nagykanizsára református segédlelkész érkezik – nem turistáskodni, hanem azért, mert a nevelőszülői hálózat működtetését Zalában is átvette a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálata. És ez nem oldható meg ingázással, hiszen csak itt a környéken 160-170 nevelőszülő van, akivel szeretnék a kapcsolatot ápolni, és ehhez elengedhetetlen az állandó jelenlétet adó segítség. Erre a feladatra szegődött a lelkész, akinek azért nem ártana valahol aludnia is.

Az ÉVE-frakció szerint ez a valahol lehet felőlük a Kerka partja is (hiszen az is Zalában van...), csak ne Nagykanizsa, ne az önkormányzati bérlakás.

Pedig Hella Ferenc esperes beszélt a polgármesterrel, a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójával, a bérlakás igényléshez minden szükséges dokumentumot benyújtott, és még a szakbizottság is támogatta a kérelmet.

Ezek után az ÉVE-frakció a bérlakás kérelmet még csak napirendre sem vette, és dr. Fodor Csaba fondorlatosan primitív akcióval elérte, hogy majd csak januárban lesz újra tárgyalható a kérelem, majd akkor – talán... - méltóztatnak napirendre venni.

Hogy a segédlelkész nagykanizsai polgárokon segítene? Tojni rá! A lényeg a kicsinyes bosszú, a szánalmas „kivagyiság”.

Az ugyanis nem jutott el az elutasítók tudatáig, hogy ezzel a pökhendi döntéssel nem Hella Ferencnek, és nem is a református egyházközségnek ártanak igazán, hanem azoknak a nevelőszülőknek, akiknek támogatására érkezne a segédlelkész.

Ez különösen most, az adventi időszakban, karácsonykor igazán szívmelengető történet. Köszönjük ÉVE-frakció, kicsinyességben ti vagytok a legnagyobbak!

És nyilván rendkívül hálásak nektek a nevelőszülők is...

Forrás: enkanizsam.blogstar.hu

Még érdekes lehet ...


2024. április 25., Csütörtök

Bagoly mondja...

Ha az ÉVE képviselői mindenáron a komfortzónájukon kívül eső etikáról és erkölcsről akarnak papolni, akkor ne legyen szelektív az emlékezetük.


2024. április 23., Kedd

48 óra

Hát, mi van veletek ÉVÉ-s fiúk?! Bealudtatok?!


2023. december 04., Hétfő

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

Fodor Csaba és társai ugyanis nem városvezetőként viselkednek, sokkal inkább durcás kisgyerekként, aki mindig mást okol saját sikertelensége miatt.


2022. február 16., Szerda

Élhetetlen VárosuNk Egyesület

Nahát, miről ír az országos sajtó!


2021. augusztus 23., Hétfő

Város Napja 2021 - olvasónk véleménye a kialakult helyzetről

Olvasói levél érkezett virtuális postaládánkba.


2021. április 08., Csütörtök

2021. április 01., Csütörtök

2021. február 23., Kedd

Nem lehet a vonatokat „eltéríteni”, azok a leggazdaságosabb, legoptimálisabb útvonalon járnak, így logisztikai központ is ott épül, amerre a szerelvények közlekednek

Nézzenek a vasúti térképre és a dolgok mögé az ÉVE tagjai, mielőtt ismét feleslegesen kezdenek politikai hangulatkeltésbe!


2020. július 13., Hétfő

A szerelem sötét verem...

Firka csúfítja el a régi víztorony közelében álló út menti kőkeresztet.

#Nagykanizsa

Ágvágásból lövések

Ágvágásból lövések

2024. október 13. - Kék hírek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

2024. október 11. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. október 11. - Érdekes

Magyarország nem gyarmat!

Magyarország nem gyarmat!

2024. október 08. - Kanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

+