(Fotó: Unsplash)
Mivel a mikromobilitási eszközök használata nemcsak nyáron, hanem télen is előnyös, a Jövő Mobilitása Szövetség több biztonsági tanáccsal állt elő a kerékpárral és rollerrel közlekedők számára. Az egyik legfontosabb, hogy a csúszós aszfalton a téli gumi használatát ajánlja a szervezet, valamint azt, hogy fordítsunk figyelmet az akkumulátorok megfelelő töltésére.
A szervezet közleménye ismertette, hogy bár a budapesti kerékpársávok forgalmi adatai alapján télen feleannyian használnak mikromobilitási eszközt, mint nyáron, a közösségi kerékpárt használók számában nincsen lényeges visszaesés a zord idő beköszöntével sem.
Miközben júniusban havonta 366 ezres, addig az idén októberben több mint 330 ezres utazást teljesítettek a közbringarendszeren.
Ezzel a BKK kalkulációja alapján csak októberben 46 ezer liter benzint spóroltak meg a kerékpárhasználók.A Jövő Mobilitása Szövetség kommünikéje kitért arra is, hogy télen körülményesebb és kevésbé komfortos a mikromobilitási eszközök használata, több odafigyeléssel és tervezéssel az előnyei ugyanúgy érvényesülnek, mint a többi évszakban.
A szövetség több praktikus tanácsot is ad a télen is kerékpározóknak. Kiemelték, hogy fontos a bicikli rendszeres karbantartása, tisztítása, olajozása, a sárhányó felszerelése, illetve az autókhoz hasonlóan a téli gumi használta.
Hozzátették, hogy az útviszonyok megváltozása miatt a csúszós aszfalton a legjobb gumikkal is óvatosan kell közlekedni, és miközben nyáron a könnyebb gurulás miatt érdemes keményebbre fújni a gumikat, télen kevesebb is elegendő, mert a laposabb gumi jobban tapad az úton.
Az első és a hátsó világítás is elengedhetetlen, sőt kötelező, és mivel a borongós őszi-téli időben sokszor napközben is szükség van arra, hogy jól látszódjon a közlekedő, a szakértők a fényvisszaverő öltözék használatát is ajánlják,
hasonlóan a vezeték nélküli irányjelzőkhöz, amelyek a kormányra szerelhető távirányítóval aktiválhatók, és anélkül jelezhető velük a kanyarodás, hogy a felhasználó akár csak egy kézzel elengedné a kormányt.
Télen, az autókhoz hasonlóan, a biciklivel is nagyobb követési távolságot kell tartani a csúszós úton, illetve
jeges, havas időben a védett kerékpárút jobb választás, mint a felfestett bringasáv, már csak azért is, mert a hókotrók sok esetben a kerékpárútra tolják a latyakot, havat.
Egy újabb tanács szerint az elektromos rolleren nem csupán a közlekedőt kell védeni megfelelő ruházattal, hanem az akkumulátort is az extrém hidegtől. Emellett számítani kell arra, hogy a roller teljesítménye hidegben csökken, kisebb lesz a hatótáv, a tömör gumik pedig hidegben és nedves úton csúszósabbak lesznek.
Az elektromos kerékpároknál is érdemes odafigyelni az akkumulátor védelmére. A legfontosabb, hogy a töltöttsége ne menjen 20 százalék alá, illetve a nulla fok alatt ne parkolják huzamosabb ideig kültéren az eszközöket.
(Forrás: LikeBalaton/VG)
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.