A klub érzelmes Facebook-posztban búcsúzott el a sikeredzőtől.
A héten rendezik a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa-bajnokságát, ahol a csapat szerdán, szombaton és vasárnap lép színpadra.
Óriási sikert ért el vasárnap az FC Nagykanizsa idegenben, legyőzte a Cigánd csapatát, így feljutott a másodosztályba.
Óriáskivetítőn követhető a Cigánd elleni rangadó.
Telt ház, erős atmoszféra és végig feszült mérkőzés fogadta a csapatokat az osztályozó első felvonásán, ahol a hazai szurkolótábor is jelentős szerepet vállalt a hangulat megteremtésében.
Mindenki Géza bácsija szakmai és emberi szempontból is példakép marad az utókornak.
Spanyolországban versenyez a nagykanizsai csapat.
A verseny statisztikái alapján a csapat 101 rajtjából 59 alkalommal végeztek a korosztályos 1–6. helyek valamelyikén, ami kiegyensúlyozott, több számban is versenyképes szereplést jelez.
A feszült, nagy téttel bíró találkozón végül Ekker Milán találata döntött, az 1–0-s siker pedig bajnoki címet ért.
18. alkalommal bajnok a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub!
Gódor Mihályt a hazai és nemzetközi kézilabdaélet egyaránt elismert szakemberként tartja számon, akinek pályafutása több évtizeden átívelően formálta a sportág fejlődését.
Több ezer futó vágott neki a hétvégén a több mint 200 kilométeres távnak, és már vannak, akik célba is értek. Sőt, van, aki itt nem áll meg, hanem kétszer futja körbe a Balatont.
A fiatal kanizsai játékos a 71. percben lépett pályára és nem vallott szégyent, sőt: harciasságát, illetve a pályán való remek látását is bizonyította.
A nagykanizsai futballközösség számára különösen fontos, hogy ikonikus alakjuk mielőbb visszatérhessen közéjük.
A fiatal játékos és társai a program végén egy felkészülési mérkőzésen mérik össze erejüket Montenegróval, április 22-én 16 órától a telki edzőközpontban.
A játékosok egész szezonban fegyelmezett, koncentrált és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak.
Fűr András megállíthatatlan, a legkisebbek is remekeltek.
A fiatal sportoló a bronzéremért ismét magabiztos birkózást mutatott be: a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjét legyőzve felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Balaton Szupermaratonnal készült a szaharai versenyre az ultrafutó.
A fővárosi Kruj Iván sportcsarnokban rendezték meg az U13 korcsoport, szabadfogású országos bajnokságát, ahol a sportág 276 sportolója lépett szőnyegre.
Az idén már tizennegyedszer szervezte meg az ultrafutótábort Zalában dr. Lubics Szilvia ultrafutó.
A verseny tapasztalatai és az elért helyezések további lendületet adhatnak a fiatal sportolóknak a következő megmérettetések előtt.
A grundbirkózás nem csupán testi erőnlétet, hanem fegyelmet és stratégiai gondolkodást is igényel.
650 ezer forinttal segítették a nagykanizsai tűzoltókat
Lubics Szilvia ultrafutó legutóbbi Facebook posztjában arra biztatta követőit, hogy fussanak együtt vele.
Lubics Szilvia és férje, Lubics György a Facebookon számoltak be arról, miként sikerült visszazökkenni a zalai hétköznapokba.
Pilótaként és sportemberként is elismerték: életműdíjat és év sportolója címet kapott Ferinc Vince.
Az MDS Ultra homokmaratonon szerzett ezüstérmet.
Az egyéni sportágak csapatai kategóriában a legjobb háromban szerepelt a K-2 500 méteren világbajnoki címet ünneplő Kurucz Levente, Nádas Bence alkotta páros.
Extrém maratont teljesített a nagykanizsai házaspár.
Január 12-én kiderül, hogy a világbajnok páros a jelölést díjra tudja-e váltani.
Az öregfiúkból álló csapatok ismét bizonyították, hogy nem hunyt ki bennük a labdarúgás iránti szenvedély, sőt. Minden labdáért ádáz csata folyt a pályán és a góloknak is ugyanúgy örültek a játékosok, mint 10-20 évvel ezelőtt.
A kétnapos eseményre 21 egyesület adott le nevezést, a viadalon több mint ötven utánpótláskorú asztaliteniszező indult.
Idén is igazi futballcsemegével zárul az év Nagykanizsán: december 28-án rendezik meg a XII. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram Sportcsarnokban.
A nagykanizsaiak kissé tartottak az újonc Beloiannisz csapatától, ezért a legerősebb összeállításban léptek az asztalokhoz.
Budapesten rendezték meg nemrégiben a Fight Zone 2. osztályú amatőr versenyt a Kellner Ferenc Sportközpontban.
Az élő fináléba jutott showtánc-formációnak már csak a nagykanizsai tagok miatt drukkolhatunk.
A Szigetszentmiklóson megrendezett Santa Claus International Dance Festről számos dobogós helyezéssel tértek haza Szécsényiné Kápolnás Edina tanítványai.
A nagykanizsai Piarista-iskola adott otthont a Zala vármegyei asztalitenisz diákolimpia döntőjének.
A Piarista-iskola adott otthont nemrégiben az asztalitenisz diákolimpia városi és városkörnyék döntőjének.
A Budapesti Sportiroda (BSI) Fonyódon rendezte meg a "Balaton Minimaratonon" versenyt, melyen a Nagykanizsa palini városrész Inkey-iskolája 5 fős mini csapattal indult.
Kismárton Kevin felnőtt férfi, „K1 light” 81 kg-ban állhatott a dobogó második fokára a Zalaegerszegen megrendezett versenyen.
A találkozón a piros-kékek végig fölényben futballoztak, és a hajrában szerzett góllal megérdemelten hozták el a három pontot.
Wilheim Dávid több európai állomáson keresztül
Élőben követhetik a küzdelmét!
Közel 200 sportoló részvételével rendezték meg Püspökladányban az év utolsó diákolimpia döntőjét.
Különleges hangulatú rangadót rendeztek az Olajbányász Stadionban, ahol az FC Nagykanizsa nemcsak a bajnoki pontokért, hanem egy nemes ügyért is pályára lépett.
Az Olajbányász-pályán november 2-án (vasárnap) 13 órakor kezdődő, Iváncsa elleni mérkőzés teljes jegybevételét Dósa Zsolt gyógyulásáért ajánlják fel.
A magyar bajnok öt siker és egy döntetlen után csúszott vissza az ötödik pozícióba.
A világ legerősebb és legnagyobb presztízsű sakk klubcsapat-bajnokságán a legmagasabban rangsorolt csapat ellen elképesztő küzdelemben sikerült hihetetlen döntetlent elérnie a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klubnak.
Remekül küzdöttek a fiúk, Tálos Barni már fél lábbal a dobogón állt.
Az átadó ünnepségen a település vezetése kiemelte: id. Vlaszák Géza a zalai sportélet egyik legnagyobb alakja, akinek neve egyet jelent a kitartással és a hitelességgel.
A Szan-Dia FSC kötélugrója a 16-18 évesek között lépett pályára, s a 3 perces gyorsasági döntőjében 460-as eredménnyel lett aranyérmes.
A dél-zalaiak legkiemelkedőbb teljesítményét érte el a fiatal sportoló, aki négy győztes és egy vesztes mérkőzéssel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Női kézilabda Eurokupa - Golovin: a sebesség miatt csúsztak be hibák.
Mindkét csapat most vágott bele a bajnokságba és bár hosszú út áll még előttük, nagyon büszkék rájuk – szorgalmasan dolgoznak, fejlődnek, és egyre közelebb kerülnek céljaikhoz.
A portugálok elleni meccs hőse kapta a legjobb osztályzatot.
Fata József ausztrál riválisával szemben maradt alul.
Labdarúgó vb-selejtező - Portugál-magyar - Bravúros pontmentés a hosszabbításban.
A súlyos vereség után is higgadt maradt a Nagykanizsa edzője.
Nagykanizsán kezdi Eurokupa-szereplését a magyar női kézilabda-válogatott.
Helyi versenyzőnek is szurkolhatunk a héten kezdődő birkózó veterán-világbajnokságon!
A Kanizsai Birkózó SE 13 versenyzője kitett magáért, összesen három arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek a Nyugat-Magyarország területi kupa, Tóth István birkózó emlékversenyen.
A horvátországi Varasdon rendezték meg az AJP Tour nemzetközi jiu-jitsu bajnokságot, ahol Egyed Dániel a Master 1 (30-35 évesek) kategóriában nevezett.
Cseresnyés Péter: a sportolói sikerek mögött a család és a felkészítők munkája is ott van.
Számos dobogós helyezéssel tértek haza a baranyai megyeszékhelyről.
Lubics Szilvi címvédőként, férje Gyuri újoncként nyerte a Grand to Grand Ultrát.