Kanizsa - 2024. október 05., Szombat
#Nagykanizsa #alakuló ülés #közgyűlés

Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Az eskütételt követően megválasztották a tisztségviselőket, illetve módosították a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát (Fotó: Gergely Szilárd)

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés. Az új testület tagjai az eskütételt követően megválasztották a tisztségviselőket, illetve módosították a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát.

Az már az első testületi ülésen világossá vált, hogy a többségben lévő Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) teljesen másként áll Horváth Jácint polgármesterhez, mint az előző ciklusban Balogh Lászlóhoz. A szervezeti és működési szabályzat keretében ugyanis a mostani polgármester számos olyan jogkört kapott vissza, amit korábban elvontak Balogh László polgármestertől.

Erre egyébként Bizzer András, a Fidesz képviselője fel is hívta a figyelmet, s mint mondta: Balogh László polgármester munkájának megítélését ezen a lencsén keresztül érdemes vizsgálni, hiszen az ÉVE-frakció az előző ciklusban mindent megtett annak érdekében, hogy kiüresítse a polgármesteri tisztséget. A Fidesz-frakció a fentiek miatt meg sem szavazta az szmsz módosítását.

Az új testület két alpolgármestert is választott titkos szavazással. Horváth Jácint polgármester dr. Fodor Csabát és dr. Tóth-Bagó Mónikát javasolta a tisztségre, ezt az ÉVE-frakció meg is szavazta.

A Fidesz-frakció nem tudta támogatni a két jelöltet, mint azt Bata Hajnalka képviselő jelezte: dr. Fodor Csabát eddigi tevékenysége miatt, dr. Tóth-Bagó Mónikát pedig az önkormányzatiság terén lévő tapasztalatlansága okán nem tudták támogatni. A képviselő ugyanakkor felvetette, hogy dr. Károlyi Attilát el tudták volna képzelni alpolgármesternek.

A testület ezután megválasztotta a szakbizottság tagjait is. Alább a teljes lista.

Pénzügyi bizottság
Elnök: Gondi Zoltán
Képviselő tagok: dr. Schauta Marcell, Bodó László, Berta Krisztián, Bizzer András, Radics Bálint
Külsős tagok: Orbán László, Táborfi Károly, Csörgei Sándorné, Bedő György

Jogi bizottság
Elnök: Dr. Károlyi Attila
Képviselő tagok: Berta Krisztián, dr. Schauta Marcell, Gábris Jácint, Bizzer András, Bata Hajnalka
Külsős tagok: Vigh Dávid, dr. Szőllősi Edit, Nyakas Ferenc

Oktatási bizottság
Elnök: Gábris Jácint
Képviselő tagok: Gondi Zoltán, dr. Károlyi Attila, Bodó László, Hokker Tibor, Balogh László
Külsős tagok: Balogh Tünde, Kiss György, Polai József, Siposné Gerencsér Henriett

Szociális bizottság
Elnök: Dr. Schauta Marcell
Képviselő tagok: Gondi Zoltán, Gábris Jácint, dr. Károlyi Attila, Dénes Sándor, Bata Hajnalka
Külsős tagok: Vittmanné Bánhegyi Teréz, Merencsicsné Vida Szilvia, Teleki László, Sárdi Zoltán

Város- és gazdaságfejlesztési bizottság
Elnök: Berta Krisztián
Képviselő tagok: dr. Schauta Marcell, Bodó László, dr. Károlyi Attila, Hokker Tibor, Szabó Szilárd
Külsős tagok: Stejer Immánuel, Őri Sándor, dr. Polay József

Még érdekes lehet ...


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.


2024. szeptember 05., Csütörtök

Helyreállt a rend a Nagykanizsai Javítóintézetben

A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.


2024. augusztus 30., Péntek

A Csónakázó-tó infrastruktúrájának fejlesztését szorgalmazza Szabó Szilárd képviselő

A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.


Anomáliák az állatmenhely körül?

A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Óvatosságra intett Radics Bálint a Tripammer utca felújítása kapcsán

Ha önkormányzati forrásból lenne finanszírozva a Tripammer utca felújítása, már elkezdődhettek volna a munkálatok.


2024. augusztus 27., Kedd

A régi piac területén nem lehetne fizetős a parkolás

A nagykanizsai Fidesz-frakció ingyenessé tenné a várakozást.


2024. augusztus 21., Szerda

Az államalapítás és az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi megemlékezés a Deák-téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött.

#Nagykanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

Pénzt lopott

Pénzt lopott

2024. szeptember 11. - Kék hírek

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

2024. szeptember 07. - Kanizsa

Eltűnt Fábián Alexandra!

Eltűnt Fábián Alexandra!

2024. szeptember 05. - Kék hírek

+