Murafölde - 2023. augusztus 09., Szerda
#Szapáry-napok #Szécsisziget #főzőverseny #Szapáry-Andrássy kastély #Cseresnyés Péter

Szapáry-napok Szécsiszigeten

Szapáry-napok Szécsiszigeten

A főzőversenyre 17 csapat nevezett, az étkeket szakmai zsűri értékelte (Fotó: zalakocka.hu)

Bár a szombati időjárás nem kedvezett a szabadtérre tervezett rendezvényeknek, Szécsiszigeten az eső nem volt akadály, illetve nem hagyták a szervezők, hogy elmossa az eső az idén már 17. Szapáry-napot.

A rendezvény helyszíne hagyományosan a Szapáry-Andrássy kastély, a turisták körében népszerű műemléképület néhány évvel korábban felújított magtára, most jó szolgálatot tett. A közösségi térként is funkcionáló helyiségbe kerültek át a gyermekprogramok és a fellépők is adtak szórakoztató műsort.

A Szapáry-napok rendezvénysorozat legnagyobb attrakciója minden évben a főzőverseny, a szervezők a csapatok számára bivalyhúst biztosítottak, ebből tetszés szerint készítettek ételt. Jobbára pörkölttel neveztek a versenyre, az étkeket mint mindig, most is szakmai zsűri értékelte.

202308091844_DSC_2074_-2-.JPG (1500×1002)A rendezvényt idén is nagy érdeklődés kísérte (Fotó: zalakocka.hu)

A főzőverseny ünnepélyes eredményhirdetésén Nagy István polgármester elmondta, hogy a Szapáry-napok a legnagyobb ünnepük. A program iránt nagy az érdeklődés, pedig a koronavírus-járvány miatt két évben is elmaradt az esemény, tavaly indították újra és ez kifejezett jól sikerült, ami kötelezte a szervezőket arra, hogy tovább kell folytatni a megkezdett hagyományt. Az idei Szapáry-napok egy héttel korábban elkezdődött már, a Kerka Vízimalomban helyi alkotók munkáiból nyílt kiállítás. A főzőversenyre pedig a rossz idő ellenére is 17 társaság nevezett be, a legjobb hármat külön díjazták.

202308091846_DSC_2119_-2-.JPG (1500×1126)Cseresnyés Péter is köszöntötte a rendezvényre ellátogatókat (Fotó: zalakocka.hu)

Köszöntötte a résztvevőket Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is. Cseresnyés Péter úgy fogalmazott, hogy minden rossznak megvan a jó oldala, azzal, hogy az eső megnehezítette az ünnepet, lehetőséget biztosított arra, hogy a magtárat, mint közösségi helyet be tudják mutatni a szervezők, hogy milyen remek lehetőséget ad rendezvények megtartásához. Kiemelte, hogy látható az elmúlt években történt fejlődés a településen is, amit önerőből, vagy akár a kormányzat által biztosított támogatásból valósított meg az önkormányzat, illetve vállalkozók, mint a Kerka Vízimalom tulajdonosai, akik egy unikális, bemutatásra érdemes helyet fejlesztettek, gazdagítva a falut, a térséget ezzel az érdekes és értékes színfolttal, mely sokak turisztikai célpontja lehet. A Szapáry-nappal pedig olyan hagyományt teremtettek, ami a helyiek és környékbeliek kedves ünnepe, ezért érdemes folytatni.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 10., Kedd

Idősek köszöntése Pákán

A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.


2024. december 06., Péntek

Megújult a nemzetiségi óvoda tetőszerkezete

Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+