Murafölde - 2024. március 05., Kedd
#Galambok #pálinkamustra #párlat #törkölypálinka #kóstolás

Pálinkamustra Galambokon

Pálinkamustra Galambokon

Több díjat is kiosztottak (Fotó: Bedike Tibor)

Igazán nehéz dolga volt a zsűrinek a minap rendezett 11. Galamboki Pálinkamustrán, ahol 80 párlatból kellett kiválasztani a kategóriák legjobbjait.

Mint azt Bedike Tibor szervező elmondta: a 80 minta 22 gazdától érkezett, a zsűri külön értékelte a törkölypálinkákat, illetve a különböző gyümölcspárlatokat. Ez utóbbiakból viszonylag kevés minta érkezett, a tavalyi időjárás ugyanis többször is megtépázta a gyümölcsösöket.

A maratoni kóstolást követően végül 36 arany, 23 ezüst, 17 bronz és 4 oklevél minősítést osztott ki a négytagú - Pásti Katalin, Lovas Tibor, Völgyi Zoltán és Boa Gyula - zsűri.

A falu legjobb pálinkája címet Széphegyi Sándor bakator-törköly pálinkája érdemelte ki, míg a térség legjobb pálinkájának Czinki Ferenc királylányka-törköly pálinkáját választották. A verseny legjobb törköly pálinkája címet Borbás Sándor merlot-törkölye gyűjtötte be, a legjobb gyümölcspárlat pedig Árok László körtepálinkája lett.

A program közös vacsorával zárult, ahol természetesen lehetőség nyílt a versenyre nevezett párlatok kóstolására is.

Még érdekes lehet ...


2024. december 10., Kedd

Idősek köszöntése Pákán

A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.


2024. december 06., Péntek

Megújult a nemzetiségi óvoda tetőszerkezete

Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+