A 2022-es döntőben fumut, azaz baba alakú kalácsot is díszítettek a diákok (A kép forrása: zala.hu)
Zala Vármegye Önkormányzata az Agrárminisztérium – Hungarikum Bizottság HUNG-2023 – a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt nyertes pályázata alapján kétfordulós vetélkedőt szervez „Zalai Kincskereső” címmel a megye általános iskolai felső tagozatos és középiskolai tanulói számára.
A verseny célja, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják Zala vármegye művészettörténeti, irodalmi, turisztikai, népművészeti, természeti értékeit, az aktív turizmus lehetőségeit, valamint a vármegye jellegzetes gasztronómiáját, valamint másodsorban alapvető ismereteket szerezzenek a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kapcsán.
A vetélkedőn 4 fős csapatok indulhatnak. A vármegyei első fordulóban elméleti feladatokat kell megoldani, valamint a Hungarikum törvény szerinti kategóriák figyelembevételével helyi értékeket felkutatni. A feladatokat elektronikus úton kapják a csapatok és 2024. március 18. - április 12. között kell teljesíteni. Az első forduló eredményei alapján 5 általános iskolai és 5 középiskolai csapat jut tovább a megyei döntőbe. A második fordulóra 2024. április második felében kerül sor Zalavár mellett.
Az első helyezést elért csapat (2×4 fő és két kísérőtanár) jutalma egy kétnapos „értéktábor” lesz. A második helyezést elért csapat (2×4 fő és két kísérőtanár) jutalma egy egynapos Keszthely-Balatongyöröki program, a harmadik helyezett csapat tagjai ajándéktárgyakból összeállított csomagot kapnak. A döntő valamennyi résztvevőjét emléklappal jutalmazzák.
(Forrás: zala.hu)
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.