A legfontosabb talán, hogy sosem szabad elfeledni: noha egy évben csupán egyetlen, kimondottan az édesanyákról szóló nap van, ők az esztendő minden napján megérdemlik a törődésünket.
Van ugyanis egy nagy igazság. Az életben soha, senkit nem fognak olyan feltétel nélkül, annyira hosszan, erősen és tisztán szeretni, mint amennyire egy édesanya szereti a gyermekét. Ez a kapcsolat semmilyen máshoz nem hasonlítható kötődés. Hiszen az édesanya életet adott, a gyermek pedig az életét köszönheti édesanyjának, és ez bizony akkor is igaz, ha olykor semmi közös vonást nem találnak egymásban.
Anya és gyermeke kétségtelenül az élet egyik legszorosabb és legbonyolultabb viszonyán osztozik. Már csak azért is, mert minden anya egyszer gyermek volt, később pedig felnőve megtapasztalja, milyen is a másik szerepében lenni, megvívni ugyanazokat a harcokat, csakhogy ezúttal a másik oldalról. Hányszor hallottam én is édesanyámtól, aki viccesen az ő anyukáját idézte, amikor éppen valamelyik gyermekem aktuális gondjáról számoltam be, hogy „Drágám, mint tudjuk, Isten nem ver bottal, csak hasonló tulajdonságú gyerekkel… Én ilyenkor így tettem veled…”
(A kép forrása: Pixabay)
Bárhogyan is nézzük, egy anyának soha nem számít, milyen idős a gyermeke, mindig is törődni fog vele, és amíg világ a világ, azt mondja majd neki: kisfiam, kislányom. Persze – főleg kamaszkorban és felnőttként – ez a kapcsolat időnként vitákkal, nézeteltérésekkel is jár. Ennek dacára a végtelenül szoros kötődés életünk végéig megmarad.
Ez jusson eszünkbe akkor is, amikor a kamaszkorú fiunkkal, lányunkkal viaskodunk, vagy amikor ki sem látszunk a teendőkből és türelmetlenek vagyunk, miközben idős édesanyánk éppen ránk telefonál, hogy vagyunk, mi a helyzet az unokákkal. Vagy csupán azért hívnak, hogy megosszák velünk élményüket, örömüket, bánatukat. Vagy éppen megkérdezik, mikor is ugrunk el hozzájuk, mert rég láttak.
Rohanó világunkban a legtöbb, amit a virág és a szeretetünk mellé nekik adhatunk: az időnk, a türelmünk és a figyelmünk! Akik pedig már nem lehetnek velünk, azok emlékére gyújtsunk egy gyertyát…
(Forrás: csalad.hu/Galgóczy Éva)
