A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
A béremelés több mint 170 oktatót érint a kanizsai szakképzésben.
A szakképzés népszerűségének a növekedését mutatja egy tavaly ősszel végzett felmérés, mely szerint az általános iskolás diákok többsége szakgimnáziumban, technikumban vagy szakképzőben tervez továbbtanulni a nyolcadik osztály befejezése után.
A tavalyihoz képest 10 százalékkal több diák jelentkezett a szakképzésbe.
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től.
Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében májusban és júniusban, szigorú óvintézkedések mellett adhatnak számot tudásukról a szakképzésben vizsgázók.
A technikumokban és szakképző iskolákban kiemelt fontosságú a szakma gyakorlásához szükséges kompetenciák meglétének ellenőrzése.
Az ITM kiemelten fontosnak tartja, hogy a paralimpikonokról, a parasportról szóló digitális ismeretterjesztő programot a tárca által fenntartott középfokú intézmények diákjai számára is elérhetővé tegye.
A kiadványból a fiatalok és szüleik megismerhetik az átalakított szakképzés struktúráját és részletesen tájékozódhatnak a választható képzésekről.