Hazai - 2022. szeptember 15., Csütörtök
#turizmus #vendéglátás #válság

A kormány nyitott a turizmus segítésére

A kormány nyitott a turizmus segítésére

(Fotó: Jacob Lund)

Kormányzati segítséget kérnek a szakmai szövetségek a turisztikai szektor vállalkozásai számára, amelyeket sok esetben megoldhatatlan helyzet elé állított az egész Európát, így hazánkat is sújtó energiapiaci válság.

Az ágazat rendkívüli gazdasági válsághelyzete alapján öt szakmai szövetség – a  Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Vendéglátók Ipartestület (MVI) és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) – közös levélben fordult a kormányzat érintett minisztereihez, amelyben felhívják a figyelmet a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat kiemelten sújtó problémákra, egyúttal javaslatokat is tesznek arra, mivel lehetne enyhíteni a drasztikusan megugrott energiaárak és az infláció okozta terheiket.

Nagyon operatív módon Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter már a levél kézhezvételének másnapján, szerdán fogadta a VIMOSZ és az MSZÉSZ képviselőiből álló delegációt. A találkozón a miniszter elmondta, hogy a kormány érti a problémákat és segíteni akar. A személyes találkozón hasznosnak bizonyult, hogy tisztázni tudtak néhány kérdéses pontot.

A kormányzat nyitott a munkahelyek védelme érdekében tett egyes szakmai javaslatok elfogadására, a Covid után újraindult ágazatot és annak vállalkozásait segítő program bevezetésére az EU-s irányelvekkel összhangban. Nagy Márton az adatok összegyűjtésére, pontosítására kérte a szövetségeket és a tárgyalások felgyorsított, jövő heti folytatását ígérte – számoltak be lapunknak a találkozó eredményéről a szakmai delegáció képviselői.

(Forrás: turizmus.com)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Kigyulladt egy autó a Tesco parkolóban

Kigyulladt egy autó a Tesco parkolóban

2025. január 09. - Kék hírek

Látogatás csak maszkban

Látogatás csak maszkban

2025. január 07. - Kanizsa

Közös győzelmet ünnepeltek

Közös győzelmet ünnepeltek

2025. január 05. - Kanizsa

Napok óta tüntetnek a kanizsai kukások

Napok óta tüntetnek a kanizsai kukások

2025. január 03. - Kanizsa

+