(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Vesztegetés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség két nővel szemben, aki korábban főosztályvezetőként, illetve intézményvezetőként pénzt fogadott el gyógyászati segédeszközök forgalmazójától - tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.
Jánky Judit közölte: az egyik zalaegerszegi nő a szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv zalai kirendeltségének volt főosztályvezetője, a másik az ő irányítása alatt álló egyik szociális intézmény vezetőjeként tevékenykedett. Az intézetben használatos gyógyászati segédeszközöket, például pelenkákat szállító cég képviselőjétől 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között rendszeresen és közösen fogadtak el nagyobb pénzösszegeket.
A volt főosztályvezető az általa korábban irányított költségvetési szerv nevében a hozzá tartozó szociális intézmények működéséhez kapcsolódó beszerzések kapcsán kötött adásvételi szerződést az egyik gyógyászati segédeszközöket forgalmazó budapesti céggel, amely egy pécsi egyéni vállalkozót bízott meg az értékesítéssel. Az éves szinten 10 millió forint körüli bevétel kapcsán a területi képviselő eleinte úgy forgatta vissza jutalékként a tisztálkodószerek értékesítéséből származó hasznot, hogy egyes termékeket ingyenesen bocsátott az intézmények rendelkezésére.
A vádlott 2019 szeptemberében felvetette, hogy a „kompenzációt” a kereskedelmi képviselő ezentúl ne termékben adja át, hanem készpénzben. Ennek lehetőségét megbeszélte vádlott-társával, az egyik intézmény azóta távozott vezetőjével, és megállapodtak abban, hogy az így kapott készpénzt mindig megfelezik egymással.
Az alkalmanként 150-200 ezer forint pénzösszegeket a területi képviselő negyedévente adta át személyesen az érintetteknek. Az összegeket a vádlott-társ részben az általa vezetett szociális intézmény működésére használta fel, a volt főosztályvezető azonban ismeretlen célra költötte el.
A vádirat szerint a korábban kormányzati szolgálati jogviszonyban álló főosztályvezető és a közalkalmazottként dolgozó intézményvezető a jogtalan előny elfogadásával megszegte az irányadó munkáltatói szabályzat előírásait.
A Zala Vármegyei Főügyészség ezért önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen, folytatólagosan és társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat ellenük.
(Forrás: MTI)
Tanácsok, melyeket érdemes megfogadnod, ha nem akarsz bajt
Videót is készített magáról az akció közben
A páros nem bírt az erejével...
Amerikai tábornoknak adta ki magát a csaló, fél évig hitegette áldozatát
A bejelentés napján el is kapták az elkövetőt a nagykanizsai rendőrök.
Az áruk kereskedelmi forgalomba kerülése esetén több mint 68 millió forint vagyoni hátrány érte volna a jogtulajdonosokat.
Országszerte 268 oktatási intézményben voltak ma bombariadók.
Beck Roland mindössze 0,6 másodperccel csúszott le a dobogóról.
Január 15-én 0 órától január 20-án 24 óráig Zala vármegye teljes közigazgatási területén számíthatunk fokozott rendőri jelenlétre.
Autótűz tragédiával a nagykanizsai Tesco parkolóban
Ha már megtörtént a baj, tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük.
Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során tíz esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.