A Sikoly (A kép forrása: Wikimedia)
Maga Edvard Munch írta rá Sikoly című híres képére, hogy „csak egy őrült festhette” – állapították meg a Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei, akik infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt.
Az 1893-ban elkészült eredeti alkotás bal felső sarkában olvasható az apróbetűs, alig látható, norvég nyelven írt felirat. „Nem nehéz elképzelni, hogy egy felháborodott múzeumlátogató, miután szembesült a Sikollyal, ceruzát ragadott, hogy kifejezze véleményét a művészről és a műalkotásról egyaránt. De nem ez történt” – írta honlapján az intézmény.
A múzeum 2022-es újranyitásának előkészületeként alapos elemzésnek vetették alá a képet a szakemberek, és kétséget kizáróan megállapították, hogy a felirat megegyezik a norvég festőművész kézírásával.
Miután a Sikolyt először kiállították, Munch kortársai megkérdőjelezték az alkotó mentális állapotát. „A felirat ironikus kommentárként, ugyanakkor a művész sebezhetőségének kifejeződéseként is értelmezhető. Az, hogy egy már befejezett festményre írt rá, azt mutatja, hogy Munch számára az alkotás folyamatos volt” – mondta Mai Britt Guleng, a múzeum kurátora.
Munch négy verziót festett a Sikoly-ból. Ezek közül a két legismertebb a szóban forgó eredeti festmény és egy 1910-es későbbi változat.
(Forrás: mult-kor.hu)
Elismerésben részesültek az Árvácska dalkör férfi tagjai.
A fejlesztés a Zala vármegyei kistelepülési szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg.
November 10-ig látogatható a különleges kiállítás.
Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.
Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.
160 éves a település református temploma.
A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás Zajkon.
Három település önkormányzata szervezi.
Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között nyitották meg a kézműves szakkörök kiállítását a településen.
A Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával kezdődött az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat
Szombaton 16 órától kezdődnek a programok, a hivatalos megnyitót pedig 17 órakor tartják.