Kultúra - 2024. június 30., Vasárnap
#Galambok #hálaadó istentisztelet #református templom #Cseresnyés Péter

Hálaadó istentisztelet Galambokon

Hálaadó istentisztelet Galambokon

Az eseményen a templom részletes történetét is felidézték, eszerint Galambok vidékét a reformáció hullámai 1550 körül érték el (Fotó: Zalakocka)

Szombaton felszentelésének 160. évfordulója alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottak a Galamboki Református Templomban.

Az eseményen Bertók Dániel, a Galamboki Református Missziói Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket, igét Máté László lelkészi főjegyző, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdetett, s a templom jelentőségéről szólt, melyet a helyi közösség, a gyülekezet életében betölt.

Az istentisztelet keretében köszöntőt mondott dr. Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese és Borbás Sándor, a gyülekezet presbitere.

Mellettük Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékezett a templom avatásának történelmi időszakáról, az 1867-es kiegyezés előtti korszakról, s vont párhuzamot a jelennel. Mint mondta:

a mai közösség ugyanúgy, mint az akkori, meg akarja őrizni hagyományait és tovább is örökíti azt.

Végül a galamboki egyházközséghez tartozó 16 település nevében Szabó Tamás, Galambok polgármestere köszöntött, majd dr. Háda László zalakarosi katolikus plébános és Deme Dávid evangélikus lelkész mondott áldást.

Az eseményen a templom részletes történetét is felidézték, eszerint Galambok vidékét a reformáció hullámai 1550 körül érték el. A török kiűzését követően, az ellenreformáció alatt nehéz időszakot élt át. A türelmi rendelet után a környék gyülekezetei közül egyedül a galamboki éledt újjá. 1793-ban szentelték fel az új, fából készült templomot, mely 1856-ra használhatatlanná vált. Ekkor kezdődött el az új templom építéséhez szükséges pénz összegyűjtése, s három és fél év elteltével 1864-ben szentelhették fel.

Az istentiszteletet követően emlékfát ültettek, emléktáblát avattak és történeti kiállítás is nyílt.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. április 17., Csütörtök

Hímes tojás a húsvéti népszokásokban

Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.


2025. április 10., Csütörtök

Friss, üde tavaszi rendezvények várnak rád a hétvégén!

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.


2025. április 06., Vasárnap

Ismert operaáriák, népszerű duettek baráti hangulatban

Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.


2025. április 05., Szombat

A Hogyan tudnék élni nélküled? átlépte a 750 ezres nézőszámot a hazai mozikban

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.


2025. április 02., Szerda

A holokauszt tragédiája képeken Nagykanizsán

A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.


2025. március 28., Péntek

Mit üzen ma a rendszerváltás ikonikus alakja? (Képgaléria)

Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.


Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete: 30! (Képgaléria)

A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.


2025. március 25., Kedd

Újranyitott a keresztúri mozi

Az ötvenes években voltak az első vetítések a településen.


2025. március 13., Csütörtök

Búcsúzik a kiállítás (Galéria)

Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.


2025. február 27., Csütörtök

Elment a nemzet művésze: Meghalt Mécs Károly

Távozásával nagy formátumú művészt veszített a magyar kultúra.


2025. február 25., Kedd

Duplarésszel indul március 8-án a Hunyadi TV-sorozat

A grandiózus történelmi sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

+