Kultúra - 2021. december 07., Kedd
#Kóbor János #Omega #gyászhír

Ritkán látott képekkel emlékezünk Kóbor Jánosra

Ritkán látott képekkel emlékezünk Kóbor Jánosra

(A képek forrása: hirado.hu/Nemzeti Fotótár)

Hétfőn 78 éves korában elhunyt Kóbor János, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes alapító tagja, énekese, aki még vendégként sem szerepelt mások lemezein. A Nemzeti Fotótár segítségével, ritkán látott képekkel emlékezünk az 59 éve alakult Omega ikonikus énekesére.

Apja elismert pénzügyi szakember volt, anyja is pénzügyi vonalon dolgozott. Ő maga sportolónak készült, gátfutásban szép eredményeket ért el, de egy sérülés miatt tervei füstbe mentek. Ekkor kezdett komolyabban zenélni, a József Attila Gimnáziumban társaival alapított együttest. A felállást sorshúzással döntötték el, így lett Kóbor a gitáros, a dobok mögé pedig Laux József ült. A hangszer csak öt évig lógott nyakában, aztán – a Ciklon, majd a Próféta együttesben – végleg az éneklés mellett kötött ki, rekedtes, kemény tónusú hangját soha nem képezte tanárnál.

A Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, miközben egyre jobban elmerült a zenében. A műegyetemisták zenekara 1962. szeptember 23-án lépett fel először Omega néven a BME várbeli kollégiumában, őt ekkor már Meckynek becézték. Az Omega 1967-ig tartó első korszaka nem volt diadalmenet, a gomba módra szaporodó együttesek második vonalához tartozott, műsora angolszász számok előadásából állt. Kezdetben a zenekarvezető, billentyűs hangszereken játszó Benkő László is énekelt, de aztán Mecky letette a ritmusgitárt, frontemberré lépett elő.

Az Omega második korszaka 1967-ben a billentyűs Presser Gábor belépésével kezdődött, ekkor már Mihály Tamás volt a basszusgitáros, a gitáron Molnár György játszott. Presser invenciózus zeneszerzőnek bizonyult, saját dalaik szövegét Adamis Anna írta. Még 1967-ben elkészültek első rádiófelvételeik és első kislemezük, a Táncdalfesztiválon pedig Zalatnay Sarolta első díjas dalát (Nem várok holnapig) kísérték. 1968-ban első magyar együttesként nekik jelent meg nagylemezük, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. A lemezgyár azért engedélyezte a korong kiadását, mert az Omega az év nyarán angliai turnéja alatt már felvett egy angol nyelvű lemezt, igaz ezen az itthon maradt Kóbor helyett a többiek énekeltek.

Az év végén az Omega már vitathatatlanul második volt az Illés mögött, és az angliai lemez után abban is hinni kezdtek, hogy magyar együttes is eljuthat a világ élvonalába. A cél érdekében tudatosan dolgoztak, saját kezükbe vették az együttes menedzselését. Második albumuk, a Tízezer lépés 1970-ben jelent meg, a tokiói Yamaha-fesztiválon a Gyöngyhajú lány különdíjat kapott. A felfelé ívelő pálya 1971 tavaszán megbicsaklott, mert Presser és Laux váratlanul kilépett, hogy létrehozzák az LGT-t.

Az Omegának szívós munkával sikerült megújulnia, a dobok mögé Debreczeni Ferenc ült be, a veszteséget Hűtlen barátok című dalukban énekelték meg. Minden tag serényebb lett a dalszerzés terén, Kóbor szövegeket, olykor zenét is írt, s mind nagyobb súlyt fektettek a színpadi látványra és hangzásra. 1973-ban a nyugatnémet Bellaphon lemezcég hároméves szerződést kötött velük, amit öt évvel meghosszabbítottak, miután a cégnek az Omega hozta a legnagyobb bevételt. Az Omega jól csengő névvé vált Európa-szerte, világsztárokkal játszottak együtt, olykor a slágerlistákon meg is előzték őket. A tagok a pénz legnagyobb részét „visszaforgatták: világszínvonalú felszerelést vettek, lézerfény-játékot béreltek.  Évente 150-200 koncertet adtak, lemezeiket (Időrabló, Csillagok útján) csaknem hatvan országban forgalmazták, közel kerültek a világhírhez. A továbblépést azonban lehetetlenné tette kilátástalan küzdelmük a merev hazai hatóságokkal, a disszidálásra pedig nem voltak hajlandók. Az Omega a hetvenes évek végén érkezett alkotói csúcsára, de az általuk (is) képviselt sajátos, lebegő érzést keltő „űr-rock” (space rock) a nyolcvanas évek újhullámos közegében már nem úgy érvényesült, mint addig.

Az Omega gazdasági vállalkozásokba is kezdett, Kóbor János házának alagsorában stúdiót rendezett be, zenei rendezőként közreműködött mások felvételein, a rendszerváltozás után részt vett a Hungaroton utódát megvásárló konzorciumban.

A zenekar ezt követően kisebb kihagyásokkal töretlenül dolgozott, koncertezett, sőt újabb dalok is születtek. Az évtized első felében szimfonikus hangszereléssel adták ki lemezen slágereiket, vallásos témájú dalaikat templomi koncerteken adták elő. Kóbor János régi vágya 2014-ben teljesült be, amikor az Omega a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a Hősök terén adhatott ingyen koncertet a német Scorpions társaságában, Klaus Meinével százezres tömeg előtt énekelte a Wind of Change című dalt.

Az együttes munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2013-ban „a magyar könnyűzenében játszott úttörő szerepükért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló, a magyar rocktörténetben egyedülálló nemzetközi sikereket elért, legendássá vált fél évszázados művészi pályafutásuk elismeréseként” Kossuth-díjjal ismerték el, idén Fonogram életműdíjban részesültek. Az Omega sok leget felmutató pályafutása során itthon és külföldön több mint 15 millió lemezt adott el, Magyarországon először ők kaptak gyémántlemezt ötmillió eladott album után. Kóbor János 1998-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét vehette át, 2013-ban Budapest díszpolgára lett és megkapta az orosz Ortodox Érdemrend Nagykeresztjét.

Nem Kóbor János az együttes első tagja, aki sajnálatos módon már nincs közöttünk. Benkő László, az Omega másik alapítója, billentyűse, zeneszerzője 77 éves korában rákbetegségben halt meg 2020 novemberében.

(Forrás: hirado.hu)

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Elismerésben részesültek az Árvácska dalkör férfi tagjai.


2024. november 07., Csütörtök

Megújultak a pákai könyvtár belső terei

A fejlesztés a Zala vármegyei kistelepülési szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg.


2024. október 24., Csütörtök

A nemzeti múzeum kincseit rejti a konténer

November 10-ig látogatható a különleges kiállítás.


2024. augusztus 22., Csütörtök

Letenyei szervezésben emlékút a világháborús helyszínekre

Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.


2024. július 16., Kedd

Kellemes nyári esték a Karos Korzón

Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.


2024. június 30., Vasárnap

Hálaadó istentisztelet Galambokon

160 éves a település református temploma.


2024. június 26., Szerda

Hagyományőrzés és közösségteremtés

A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás Zajkon.


2024. június 25., Kedd

Vesszőfonó tábor gyerekeknek

Három település önkormányzata szervezi.


2024. június 24., Hétfő

Kiállítás nyílt Lasztonyán

Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között nyitották meg a kézműves szakkörök kiállítását a településen.


Múzeumok éjszakája Nagykanizsán

A Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával kezdődött az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat


2024. június 21., Péntek

Dzsessz-zenés tárlatvezetés a múzeumok éjszakáján

Szombaton 16 órától kezdődnek a programok, a hivatalos megnyitót pedig 17 órakor tartják.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+