A komplex folklór jegyében a tárgyalkotó népművészet, a népzene és a néptánc is megjelenik az idei programban (A kép forrása: Facebook / SZÉF Fesztivál)
Ezen a hétvégén rendezik meg Szécsiszigeten az Andrássy–Szapáry-kastélynál a SZÉF – Szécsiszigeti Folkfesztivált.
A SZÉF Kulturális és Népművészeti Egyesület már hagyományos folkfesztiválja ez alkalommal is a komplex folklór jegyében zajlik majd: a tárgyalkotó népművészet, a népzene és a néptánc is megjelenik a programban. Újdonság, hogy már pénteken délelőtt elkezdődik a rendezvény a 24/24 népművészeti maratonnal, mely keretében péntek 10 órától szombaton 10-ig táncosok és kézművesek, majd a következő 24 órában népzenészek és mesemondók lépnek fel a maratoni színpadon, a kastély udvarán. Az éjszakai órákban pedig a népművészettel kapcsolatos filmeket vetítenek.
A fesztiválon országosan ismert zenekarok lépnek fel, pénteken este a nagykanizsai származású, Kossuth-díjas zenés Vizeli Balázs ad koncertet barátaival, szombaton fellép a Cinka Trió, a Kanizsa Csillagai, a Stobos tamburazenekar, vasárnap a Pengetős Trió, a román népzenét játszó Taraf de Akácfa, illetve a délszláv muzsikát bemutató Babra és még mások is.
Lesznek gyerekkoncertek, kézműves-foglalkozások, népművészeti vásár és a tehetségkutató programba is jelentkezhetnek a fiatalok.
Elismerésben részesültek az Árvácska dalkör férfi tagjai.
A fejlesztés a Zala vármegyei kistelepülési szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg.
November 10-ig látogatható a különleges kiállítás.
Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.
Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.
160 éves a település református temploma.
A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás Zajkon.
Három település önkormányzata szervezi.
Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között nyitották meg a kézműves szakkörök kiállítását a településen.
A Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával kezdődött az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat
Szombaton 16 órától kezdődnek a programok, a hivatalos megnyitót pedig 17 órakor tartják.