Tisztelet a bátraknak! Tisztelet a hősöknek!

(A kép forrása: marcius15.kormany.hu)

Murakeresztúron évek óta hagyomány, hogy az önkormányzat szervezésében a helyiek közösen adóznak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. A koronavírus idén közbeszólt, s a dél-zalai településen élők nem ünnepelhettek a szokott módon: a Millenniumi emlékparkba tervezett megemlékezés elmaradt. A rendezvényen Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő mondott volna beszédet, a márciusi ifjakat méltató gondolatait változtatás nélkül közöljük. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket Murakeresztúr megemlékezésén, az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett ünnepségen.

„A bátorságot joggal tartják az első számú emberi tulajdonságnak. Ez az, ami lehetővé teszi az összes többit.” Winston Churchill szavainak az 1848-as forradalomra és napjainkra is érvényes üzenete van.

A forradalom és a szabadságharc résztvevőinek is a bátorság volt az egyik, mindegyiküket közös nevezőre hozó tulajdonsága. Bátorság a csatatereken, a tábori kórházakban, az ostromlott városokban. Civil bátorság a külső és belső veszedelmek ellenére is helyben, munkájuk, földjük, eszközeik mellett maradó polgárok körében. Államférfiúi bátorság a bécsi, pozsonyi, budai magas termekben, az addigra már évtizedek óta zajló reformpolitikai közelharcban. És persze a költők bátorsága a pesti utcákon és a nyomdagépek mellett, amelynek legnagyobb teljesítményét, 1848. március 15-ét a forradalom emléknapjává emelte az utókor.

Sok arca van a bátorságnak. 1848 és 1849 e tekintetben korlátlan példatár. Ha fellapozzuk, megtaláljuk benne a felségsértési per, fej- és jószágvesztés tüzével 1830 óta vakmerően játszó, az abszolutizmus és a maradiság félelmetes túlsúlyát újra meg újra megrohamozó megyei követeket, a kossuthi, deáki, szemerei, eötvösi alakokat, és több száz, kevésbé ismert, de ugyanilyen nélkülözhetetlen politikai bajtársukat.

Bátorság kellett ahhoz, hogy Gábor Áron pénzzé tegye mindenét, és a lehetetlen körülményekkel dacolva, helyben új technológiai eljárásokat kifundálva ágyúöntésbe kezdjen a székelyek hadba szállásának támogatására, majd feleségestől maga is hadba vonuljon saját ágyúinak egyik tüzéreként, életét adva a harcmezőn. Bátorságból hoztak döntést a magyarok, amikor 1848 győzelme érdekében, a szinte fedezet nélküli Kossuth-bankókra állították át gazdasági életüket, ezzel biztosítva a szabadságharc pénzügyi alapjait.

Bátorság, halált megvető bátorság volt az egész napos isaszegi csata honvédjeinek akarásában, amikor az utolsó órában lőszer nélkül, puszta szuronnyal és puskatussal indultak a győzelmet kiharcoló rohamokra.

Nincs híd, nincs haza – szólt Bem tábornok csatakiáltása az Erdély sorsát megfordító piski csatában, és a híres 11. honvédzászlóalj bátorsága megóvta a hidat, 300 emberét veszítve el a hídfőben, néhány órányi utóvédharcban, elég időt nyerve így Bemnek csapatai győzelmet hozó újrarendezésére.

A bátorság tartotta össze Guyon Richard elcsigázott katonáit, amikor a Branyiszkói-hágóban, a Kárpátok zord telében rohamoztak a megerősített osztrák állásokból tüzelő ágyúk ellen.

A bátorság írt felül minden józan megfontolást, mikor a szolnoki csatában, párját ritkító haditettként, az osztrák vértes nehézlovasságot Damjanich vörössipkás honvédjei hirtelen lendülettől vezérelve, gyalogszerrel rohamozták meg és kergették a Zagyva folyó habjaiba.

Mindezek mellett, vagy jobban mondva mindezek mögött pedig ott állt az egész ország bátorsága az áprilisi törvényekben, ebben a lehengerlő mélységű és erejű társadalmi igazságtételben, ami a polgári nemzet megteremtése érdekében tulajdont, szabadságot és jogegyenlőséget, gazdasági és kulturális kiteljesedési lehetőséget adott a szuverén Magyarország minden lakosának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi volt 1848-1849 valóban köteteket megtölteni képes heroizmusának, egy ország bátorságának oka? Milyen forrásból eredet ez az elkötelezettség és áldozatvállalás? Mi tudott ilyen tartós együttműködésre és kollektív erőfeszítésre sarkallni sokmillió embert?

Lenne mit felsorolni e kérdésre válaszul: társadalmi, gazdasági, kulturális, lélektani okokat, de engedjék meg, hogy ezek közül azt emeljem ki, ami meggyőződésem szerint a legfontosabb. 1848 elszánt nemzete tudta: olyan sok veszítenivalója van, olyan fontosak a forradalommal és az áprilisi törvényekkel végbevitt változások, hogy egyszerűen nem lehet más, mint a végletekig bátor. Minél nagyobb a tét, megszokott vagy vágyott világunk minél nagyobb részét fenyegeti a megsemmisülés lehetősége, a józan és morálisan szilárd emberek annál eltökéltebben vetik meg a lábukat és állnak ellen a fenyegetésnek.

A forradalom és szabadságharc briliáns példája az értékeihez és a nemzeti érdekhez ragaszkodó bátorságnak, azonban korántsem példa nélküli a magyar történelemben. Nincs olyan századunk, amelyről ne mondhatnánk el: idegen hatalmak nyomása, külső ellenségek fenekedése miatt létezésünk, szabadságunk, fejlődésünk kockán forgott. Túlélésünk újra meg újra a védelmi harc, az ellenállás, vagy ha az nem sikerült, akkor a mindenáron megmaradás és az újrakezdés sikerén múlott. Azon, hogy össze tudta-e az egyes korok magyarja szedni a bátorságot az egyetértéshez és együttműködéshez, a harchoz, vagy éppen a romeltakarításhoz.

Könnyen sorolhatjuk ezeket a kataklizmákat. Kun, besenyő, bizánci hadjáratok az Árpád-korban. A muhi katasztrófát követő tatárdúlás. A Felvidék tartós huszita megszállása: Az oszmán-török hadigépezet feltartóztatása az 1300-as évek végétől az 1500-as évek elejéig, benne olyan hőstettek, mind az 1456-os nándorfehérvári diadal. Aztán az oszmán-török hadigépezet feltartóztatása az ország közepén, 150 éven át, majd a három részre szakadt ország újraegyesítése. Majd 1848-at követően az első világháború véres ütközetei a keleti fronton, az orosz gőzhenger megállítására. 1956 forradalma, amikor saját városaink utcáin, házunk küszöbein próbáltuk meg a lehetetlent, a megszálló ellenség kifüstölését.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A bátorságra nemcsak az ilyen szorongató, háborús helyzetekben van szükség. A mindennapok bátorsága nélkül semmit nem érnek az eposzba illő pillanatok által megteremtett lehetőségek.

Most is vannak globális kihívások, továbbra sincs szó arról, hogy megszűnt volna a határaink, az önazonosságunk, a szuverenitásunk megvédésének szükségessége. Pillanatnyilag azonban a puszta fizikai létezésünk, a saját és honfitársaink élete az, amiért most bátornak kell lennünk. Alattomos, kiszámíthatatlan, folyton új arcát mutató ellenség van köztünk a koronavírus képében, ezzel nézünk szembe immár több, mint egy éve.

Bátorság kell ahhoz, hogy ebben a helyzetben egyáltalán el tudja fogadni, tudomásul tudja venni az ember a valóságot, a megváltozott körülményeket. A tagadás, az illúziók kergetése kényelmesebb és egyszerűbb lenne, de a helyzet kezeléséhez az kell, hogy szembenézzünk a tényekkel, és elfogadjuk az alkalmazkodás kényszerű lépéseit.

Arra is csak a bátor emberek képesek, hogy a pandémia ellenére továbbra is tegyék a dolgukat a hivatásukban, a munkahelyükön vagy a vállalkozásukban, a családjukban, vagy a tágabb közösségek megőrzésében. Mindezt úgy, hogy a még be nem oltott többség számára az életvédelem eszközei kizárólag a távolság, a maszk, és a bizalom abban, hogy a másik ember is felelősen viselkedik, és betartja ugyanezeket az óvintézkedéseket. Jól tesszük, ha ebben nem okozunk csalódást egymásnak.

És végül a bátorság az alapja annak is, hogy távol tartsuk magunktól a feladás, a megkeseredés gondolatát, hogy ne szűnjünk meg tervezni, többet, jobbat akarni mindaddig, amíg vissza nem tér a normalitás, amíg újra lendületbe nem jöhet a polgári serénység.

A Kormány mindent megtesz azért, hogy a lehető leggyorsabban, minden erre jelentkező magyar ember számára biztosítsa az egyetlen tartós kiutat jelentő megoldást, a vakcinát. Ehhez pedig minden megfelelő forrásból be fogjuk szerezni a hatásos oltóanyagot, mert ezt diktálja a magyar emberek érdeke.

Az az ész, az az erő és az a szent akarat ugyanis, ami századokon át megőrzött minket, és ami előtt most is összegyűjtünk fejet hajtani, nem sorvadozhat a végtelenségig a betegség átoksúlya alatt. Ha sikeres és széles körű az oltakozás, akkor már csak hónapok kérdése, hogy újra elhangozhasson a Talpra, magyar!, és folytathassuk annak a Magyarországnak az építését, amit 1848 hősei is megálmodtak.