Az új játszótér az autóbusszal (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Egy autóbusz is van az új sormási játszótéren, melyet a napokban vehettek birtokba az ott élő gyermekek. A játékelemek mellé állított buszt közösségi térré alakították, néhány ülés helyére asztalt szereltek, így például rajzolni, társasozni lehet, de egy-egy összejövetel, születésnap alkalmával még a tortát is el tudják fogyasztani a fiatalok.
Amelyik faluban vannak gyerekek, annak a településnek, annak a közösségnek van jövője, melyet a kormány is támogat – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
– Amelyik település vonzó a fiatal családok számára, onnan nem költöznek el, vagy éppen máshonnan oda költöznek a fiatalok, ez pedig a település jövőjét jelenti. Sormáson erős közösség van, a fiatalok és az idősebbek összefognak a település érdekében. Az elmúlt időszakban Sormás is több fejlesztést megvalósított azokból a lehetőségekből, amelyeket a kormány biztosít a Magyar Falu Program, a Belügymisztérium, a TOP-os és a vidékfejlesztési források révén. Ennek és a közösségének köszönhetően Sormás egy virágzó település Nagykanizsa mellett – emelte ki a térség fejlesztésének miniszterelnöki biztosa.
Sormáson 94 tizennégy év alatti gyerek él, őket szolgálja az új játszótér, melyen például az egyik kanizsai gyorsétterem korábbi csúszdája is megtalálható, de van mászóka, hinta és kötélpálya is – mondta Neubauer Tibor polgármester.
Neubauer Tibor és Cseresnyés Péter (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
– Vettünk egy Ikarus 415-öst, amelyet úgy alakítottunk át, hogy a kisgyermeknek és az kamaszoknak is közösségi teret biztosítson. Reméljük, jól töltik majd ebben a szabadidejüket. Jelenleg négy asztal van benne, társasjátékra, sakkra, rajzolásra is alkalmas, de szeretnénk bele ingyen wifit és telefontöltőt is, mert gyakran láttam, hogy sokan ülnek a szoborparknál és csatlakoznak az önkormányzati ingyen wifire. Már most azt tapasztaljuk, hogy megérte a beruházás, esténként sokan vannak, és nem csak gyerekek – fejtette ki Sormás első embere.
A beruházás 3,5 millió forint volt, önkormányzati forrásból, vállalkozói támogatásból és magánszemélyek hozzájárulásaiból valósították meg.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.