A fejlesztéseknek különösen nagy jelentőségük lehet a kisebb települések és térségi központok közötti kapcsolatokban, hiszen az országos mellékutak sok esetben olyan településeket kötnek össze, amelyeknek nincs más megfelelő közlekedési alternatívájuk.
Cseresnyés Péter közreműködésével mintegy 30 millió forintos forrásból sikerült felújítani az épületet, korszerűsíteni a belső tereket és teljesen lecserélni a korábbi berendezéseket. Az eredmény egy modern, igényes falusi kisbolt lett.
A csaknem 1,4 milliárd forintos beruházás hét határ menti települést kapcsol össze, javítva a helyiek közlekedési lehetőségeit és erősítve a térség turisztikai vonzerejét.
Az iskolaépület korszerűsítése is folytatódik. A 2026-os program keretében elnyert 33 millió forintos támogatásból a nyári időszakban megújul az általános iskola homlokzata. A tervek szerint festésre és több külső elem felújítására is sor kerül.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A beszerzés teljes egészében a kórház saját forrásából valósult meg, ami jól mutatja az intézmény elkötelezettségét a betegellátás minőségének folyamatos javítása iránt.
A település az elmúlt években dinamikus fejlődési pályára állt. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő támogatásával az önkormányzat több sikeres pályázatot tudhat maga mögött.
Mostantól már lehetséges a helymeghatározás, a hangjelzéssel történő órakeresés, emellett a gondosóra képes jelezni, hogy az idősek vegyék be a gyógyszerüket.
Aki ezt mondja, az vagy nem figyelt, vagy túl sokszor hallotta a „minden szar” mantrát. A tények ugyanis makacs dolog: mindig szembe mennek az efféle legendákkal.
Átfogó, a Lenti-KerKaland Turisztikai Térség aktív fejlesztésére irányuló projekt egyik elemeként végezték el a fejlesztést.
Nagykanizsa is a beruházásösztönzés fókuszában.
Novák Csaba polgármester szerint ez a projekt nem lezár valamit, hanem kaput nyit a jövő felé.
A most átadott szennyvízberuházás újabb fontos lépés egy élhetőbb, korszerűbb falusi környezet felé.
A kivitelezés előreláthatóan a jövő év második felében kezdődhet el a Pákai Öveges József Általános Iskolában.
Páka és Kányavár önkormányzatainak beruházásait avatták fel szerdán délelőtt, a települések újabb fejlesztései a Versenyképes Járások Programban valósultak meg.
Rigyác polgármesteri hivatalának épülete újulhatott meg.
Energetikai korszerűsítés és új fejlesztőeszközök segítik a gyerekeket.
Dél-Zalába közel 800 millió forint kerül a Versenyképes Járások Program által.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
Új gyártósorokkal bővült a Budai Wood Kft. becsehelyi üzeme.
Eszteregnyén korszerű pihenő- és vendégfogadó teret alakítanak ki.
Jövő héttől használható.
Becsehely, a letenyei járás legnagyobb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező települése.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Navracsics Tibor miniszter szerdán Balogh László polgármesterrel találkozott a dél-zalai városban.
Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.
Városszerte befejeződtek az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések, Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester a források felhasználását értékelte.
A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.
Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.
A közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció - az alpolgármester javaslata ellenére - nem szavazta meg a parkoló építéséhez szükséges saját forrást.
Helyi és környékbeli kulturális csoportok is felléptek az eseményen, amelyen szó volt az elmúlt időszak fejlesztéseiről is.
A közel két éve húzódó 588 millió forintos kormányzati támogatás felhasználásáról tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester.
Automatizált szállítópályával bővült az idén márciusban átadott kanizsai üzem.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Ételkiszállításhoz használható, visszaváltható tárolóedény-megosztó rendszert fejleszt a nagykanizsai Pannon Mechanika Kft.
Lépésről lépésre halad előre a település, tavaly tartották a megújított kultúrház avatóját, most pedig több ok is van az ünneplésre.
Átvette a kivitelező a munkaterületet, elsőként a nyomvonal kitűzését végzik el a szakemberek.
Megújult a Dózsa György utca és a Béke utca 80 méteres szakasza Sormáson.
A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.
Vasúti tehervagonokat gyártanak majd a volt DKG területén.
Európa legkorszerűbb és egyik legnagyobb vagongyára lesz a DKG helyén. A több mint ötvenmilliárdos fejlesztés mintegy 1500 új munkahelyet teremt Nagykanizsán
Minden nem járműipari termékét Nagykanizsán gyártja majd a Warema, ezzel tovább növeli foglalkoztatottainak létszámát a városban.
162 millió forintot biztosít a Kormány a Cserháti-technikum ötmilliárd forintos fejlesztésének előkészítésére.
További 32 hektárnyi terület vált kiajánlhatóvá a befektetők számára.
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat.
A zöldmezős beruházás 80-100 új munkahelyet teremt, de az álláshelyek száma emelkedhet a jövőben. A depót kanizsai építész tervezte, helyi vállalkozásokat a kivitelezésbe is bevonnak.
Előre nem látható talajszerkezeti problémák miatt módosítani kellett az alapozást, ez azonban megemelte a költségeket.
Az ország egyik legkorszerűbb CT-berendezését állítják üzembe a nagykanizsai kórházban.
A Magyar Falu Program keretében urnafal épült 5 millió forint támogatásból, további 12 milliót pedig eszközbeszerzésre fordított a település.
Kanizsáról a Ferzol Metál Kft. csatlakozott a Modern Gárak Éjszakájához.
A település önerőből és a Magyar Falu Program segítségével tudta megvalósítani a fejlesztéseket.
Kormányzati támogatásból újították fel a közösségi házat, és két mobilgarázst is átadtak a községben.
Tovább javul a betegellátás színvonala a Kanizsai Dorottya Kórházban.
Megújult a település orvosi rendelője.
A változó elvárások a vendégek részéről, az üzemeltetés automatizálása, a sales-marketing tevékenység gyökeres átalakulása és a jogszabályi követelményeknek való megfelelés – négy trend, amelyek jelentős digitális fejlesztést igényel a turisztikai iparban
Az 588 millió forintos kompenzációt az eredeti célokra kell felhasználni.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartott előadást Nagykanizsán.
Néhány éven belül minőségi változás várható a nagyobb városok infrastruktúrájában, ha a többségében még előkészítés alatt álló projektek maradéktalanul megvalósulnak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a budapesti egyetemek vezetésével és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával egyeztetve közel 5500 kollégiumi férőhelyet biztosít a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntesei és zarándokai rész
Mától adhatják le igénylésüket azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek támogatást szeretnének kapni rendezvényeik megvalósításához – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.
Még egy buszt is közösségi helyszínné alakítottak.
A beruházáshoz szükséges pénzt a kormány biztosítja.
Cseresnyés Péter elmondta: az ipari parkban lévő vállalkozások 2010-ben még mindössze 200 embert foglalkoztattak, mára ez a szám 2500-ra emelkedett.
A balatoni fejlesztéseket bemutató kisfilmet készített a NIF Zrt.
A beruházáshoz szükséges összeg jelentős részét a Terület- és Településfejlesztési Program pályázatán nyerte a település.
Ezúttal 32 darab Credo Econell 12, szóló típusú autóbusz kezdi meg szolgálatát.
Az országgyűlési képviselő kiemelte, a társaság az adómérték módosítása után biztosítani tudja a pályázathoz szükséges önrészt.
Közös sajtótájékoztatót tartott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Szabó Szilárd, a helyi Fidesz-frakció vezetője.
A magyar gazdák maguk mögött hagyták a tavalyi év nehézségeit, és rendkívül pozitívan tekintenek a jövőbe.
Az önkormányzatok fejlesztésre költhetik a pénzt.
A Belügyminisztérium 48 milliót biztosít a Balaton utca egy szakaszának felújításra.
Mintegy 470 millió forint európai uniós támogatásból valósít meg élőhelyfejlesztést a Mura-mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
A pálya a Mura-program részeként készült el, a kisvonat a héten próbamenetrend szerint közlekedik, a végleges menetrendet jövő héten teszi közzé a Zalaerdő.
Út- és járdafelújítás, parkolóépítés, csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása, biztonságosabb zebrák és a víztorony felújítása is szerepel az elvégezhető fejlesztések között.
Kezdődik a körforgalom építése a 7-es út és a Petőfi utca kereszteződésében.
A magyar honvédek már most is és a jövőben még inkább képesek lesznek szavatolni az ország és a magyar emberek biztonságát.
Az építkezést a futsalosok is megnézték.
Átfogó felújítási programja keretében a szülők, nagyszülők és a velük utazó gyerekek kényelmét szolgáló játszósarok kialakítását tervezi a Volánbusz.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ezt tegnap mondta az épülő sport- és rendezvénycsarnokban.
Nem a belvárosban, hanem a kiskanizsai plébánia közösségi házában kapnak helyet azok a fejlesztések és közösségi programok, melyekre a HACSuNK, vagyis a Helyi Akció Csoport Nagykanizsa nyert mintegy 400 millió forintos támogatást.
Az ÉGZ kormánybiztosa a város vezetőivel tartott megbeszélése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Nagykanizsa speciális helyzetben van a hat megye alkotta északnyugati régió és a dél-dunántúli zóna határán.
A tervek szerint idén elkészül a körforgalom. A félmilliárdos beruházás kormányzati döntés eredménye, a forrást is az állam biztosítja.
Elkezdődött a belső festési munkák előkészítése és a csatalakozó út építése is.
A két területen mintegy 170 hektár új iparterület lesz.
Teljesen felújították a Szent Imre utcai fogorvosi és a Nagyrác utcai orvosi rendelőt, a Csengery úton pedig újat építettek.
Felújítják a Zöldtábor főépületét, és kerékpáros hullámpályát is építenek.
A Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni, több mint 250 milliárd forintért.
A gépet a Magyar Falu Programnak köszönhetően vásárolta a község.
Jó hír a lassabban gépelőknek!
A képviselő-testület tagjai a helyszínen tájékozódtak az építkezésről.
A Corvin utcai, 24 férőhelyes intézményre 237 millió forintot nyert a város.
A csapadékvíz elvezetését is megoldották a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból.
A Deepdub mesterséges intelligenciája azt ígéri, Morgan Freeman Morgan Freeman hangján szólalna meg - magyarul is akár.
Az utolsó szabad terület értékesítésének versenytárgyalását hamarosan megtartják
A nemespátrói fejlesztésekkel kapcsolatban felröppent álhírekre reagált a Magyar Falu Program kormánybiztosa.
A 13 milliós gép a település kommunális munkái mellett az ott élők kertjében is jó szolgálatot tesz.
Terv szerint halad a sport- és multifunkcionális csarnok építése. Az alpolgármester szerint időszerű az üzemeltetéssel kapcsolatos döntéseket meghozni.
A Magyar Falu Programon elnyert támogatást kiegészítették, így hosszabb szakaszon újulhatott meg a burkolat.