(Fotó: Gergely Szilárd)
Öt játékelemből álló játszóteret avattak Nagybakónakon. A beruházás a Magyar Falu Program pályázatán nyert 6,5 millió forintból valósult meg.
Kovács Tamás polgármester elmondta, a helyiek régi álma vált valóra a játszótérrel, amely a kisebb és a nagyobb gyerekek számára is remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő gratulált Nagybakónak újabb fejlesztéséhez. Véleménye szerint az a település, amely játszóteret épít, az gondol a felnövekvő generációra és bízik a jövőben.
Nagybakónakon az elmúlt 6-7 évben több mint 100 millió forintot tudtak fejleszésre fordítani; egyebek mellett gépkocsit vásároltak, intézményt-, hidat-, utat újítottak fel. Cseresnyés Péter szerint mindez azt mutatja, hogy az ittélőkben megvan a tenniakarás, a falu szépítésének akarata és szándéka.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.