# Magyar Falu Program


2024. április 16.

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.


2024. január 10.

Folytatódik a Magyar Falu Program

További támogatásokra számíthatnak a települések.


2023. november 17.

Több mint 10 milliárd forint jutott Dél-Zalába a Magyar Falu Programból

Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.


2023. október 29.

Kettős ünnep Csömödérben

A településen szombaton köszöntötték az időseket és a felújított kultúrházat is felavatták.


2023. szeptember 22.

Vasúti fejlesztés Csömödérben

Turisztikai célokat is szolgál a vasúti fejlesztés Csömödéren.


2023. szeptember 09.

Játszóteret és boltot avattak

Mindkét beruházáshoz a Magyar Falu Program pályázati kerete nyújtott támogatást.


2023. július 15.

Falusi kisbolt és közösségi tér nyílt Valkonyán

A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.


2023. július 02.

A kisbusz segíti a falugondnoki feladatok ellátását

A Magyar Falu Program támogatásával, mintegy 15 millió forintból várásolta meg a kisbuszt a zalaszentbalázsi önkormányzat.


2023. május 19.

Megújult az Egészségház Lovásziban

A külső és belső felújításon átesett épületben kapott helyet a védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő.


2023. május 19.

Egy falusi bolt, ahol „minden is” kapható

A Magyar Falu Program pályázatának köszönhetően sikerült felújítani és bővíteni a nagyrécsei vegyesboltot.


2023. május 11.

Nagy szükség volt az új kisbuszra

A jármű a gyerekek óvodába, iskolába szállítását és az idősek orvoshoz utaztatását is segíti.


2023. április 27.

Nagy hasznát veszik a hétköznapokban

Falubuszt nyert Murarátka a Magyar Falu Programnak köszönhetően.


2023. április 04.

Új falubusz érkezett Kistolmácsra

Már szolgálatba is állt az önkormányzat új falubusza, melyet a Magyar Falu Program keretében nyert a kistelepülés.


2023. április 03.

A munkát segíti a kisteherautó Bánokszentgyörgyön

Kisteherautó segíti a bánokszentgyörgyieket a Magyar Falu Programnak köszönhetően.


2023. március 21.

Új falubuszt kapott Tormafölde

A település már átvehette a járművet, amelyet a Magyar Falu Program pályázatán nyert pénzből vásároltak.


2023. március 13.

Új falubusz Molnáriban

Az új gépjármű napokon belül szolgálatba áll, részt vesz az óvodások szállításában, a szociális étkeztetés biztosításában, valamint a homokkomáromi zarándoklaton is hasznát veszik majd.


2023. február 25.

Felszentelték az eszteregnyei ravatalozót

A Magyar Falu Program pályázatán elnyert forrásból építettek új ravatalozót.


2022. november 10.

A homokkomáromiakat is új falubusz szolgálja

A buszt a Magyar Falu Programnak köszönhetően tudta megvásárolni a település.


2022. november 05.

Elkészült az új játszótér és a közösségi ház felújítása Zajkon

A fejlesztések a Magyar Falu Program támogatásával valósultak meg.


2022. október 27.

Már napi kétszer fordul a nemespátrói ovijárat

Új falubuszt kapott a település a napokban.


2022. október 26.

Semjénházán egyeztettek a dél-zalai polgármesterek a Magyar Falu Program kormánybiztosával

A Magyar Falu Program eddigi eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről is szó volt az egyeztetésen.


2022. október 18.

Fejlesztések Sormáson

Megújult a Dózsa György utca és a Béke utca 80 méteres szakasza Sormáson.


2022. október 11.

Szüreti felvonulás és játszótéravató volt Molnáriban

A Magyar Falu Programnak köszönhetően három új játékelemet vásároltak, illetve az új és a régi játékok alá is új, biztonságos aljzat készült. 


2022. október 04.

Megújult a közösségi tér és a játszótér Pusztaedericsen

A hétvégén felavatott beruházásokra összesen több mint 31 millió forintot nyert pályázaton a település.


2022. október 03.

Játszóudvart és utat avattak Csömödéren

A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg. 


2022. szeptember 23.

Folytatódik a Magyar falu program

Jelentős forrásokkal tovább folytatódik a Magyar falu program a korábban kijelölt irányelvek szerint – adta közre a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 


2022. szeptember 14.

Játszóteret avattak Nagybakónakon

A beruházás a Magyar Falu Program pályázatán nyert 6,5 millió forintból valósult meg.


2022. augusztus 16.

Megszépült a csörnyeföldei templom

Az egyház a településsel összefogva pályázott az egyházi tulajdonú épület felújítási munkáira kiírt kormányzati támogatásért.


2022. augusztus 15.

Fedett rendezvényteret avattak Tornyiszentmiklóson

A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.


2022. június 03.

Pályázati forrásból újjáépített hegyi utat avattak Surdon

A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.


2022. április 28.

Tavaszi vigadalmat tartottak Murarátkán

Disznótorral, kulturális programokkal, kézműves termékek vásárával és termelői piaccal egybekötött tavaszi vigadalmat tartottak a hétvégén Murarátkán.


2022. január 23.

Nagy volt az érdeklődés

Zalasárszegen és Kacorlakon tartott lakossági fórumot Cseresnyés Péter.


2022. január 03.

Gyopáros: Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

Az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.


2021. december 31.

Csömödér is szépül

A Magyar Falu Program keretében urnafal épült 5 millió forint támogatásból, további 12 milliót pedig eszközbeszerzésre fordított a település.


2021. december 21.

Útfelújítás Beleznán

Felújították a beleznai, József Attila utca 380 méteres szakaszát.


2021. november 21.

Januártól újra pályázhatnak a falvak

2022-ben már januárban kiírják a Magyar Falu program első pályázatait.


2021. november 15.

Megújult a bánokszentgyörgyi Hegyalja utca jelentős része

A Magyar Falu Program támogatásával csaknem fél kilométer hosszan megújult a bánokszentgyörgyi Hegyalja utca.


2021. november 08.

Megújult rendelőt és új bölcsődét avattak Becsehelyen

A település önerőből és a Magyar Falu Program segítségével tudta megvalósítani a fejlesztéseket.


2021. október 26.

Újabb szakasz újult meg a Borsfát és Lentit összekötő úton

A Magyar Falu Program által támogatott beruházás 550 millió forintba került.


2021. október 25.

Új játszóteret avattak Murakeresztúron

A beruházáshoz a település 5 millió forintot nyert a Magyar Falu Programon.


2021. október 11.

A murakeresztúriak szíve csücske a megújult tájház

Épp a „Kulturno drustvo Kerestur” Közművelődési Egyesület fennállásának 30. évfordulóján készült el a pályázati forrásból felújított épületben a Horvát Nemzetiségi Tájház és Emlékház.


2021. október 17.

Dobri a példa

Kormányzati támogatásból újították fel a közösségi házat, és két mobilgarázst is átadtak a községben.


2021. október 13.

Most a falvakon a sor: pályázhatnak a legkisebb vállalkozások

ITM: megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása.


2021. szeptember 07.

14 ezer állat ivartalanítását fedezi a rendelkezésre álló összeg

Nagy sikerrel zárult a felelős állattartást elősegítő pályázat.


2021. augusztus 18.

Elindult a regisztráció a kistelepülési rendezvények támogatásáért

Mától adhatják le igénylésüket azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek támogatást szeretnének kapni rendezvényeik megvalósításához – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.


2021. június 08.

Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében


2021. május 25.

Idén is bővül a Magyar Falu Program

2021-ben 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére


2021. április 16.

Megmenthetőek-e a falusi kisboltok? A pályázat már elérhető!

Megnyílt a lehetőség a kérelmek benyújtására a kistelepülési üzletek támogatására a Magyar Falu Programban.


2021. április 12.

Plusz forrás a falusi mikrovállalkozásoknak

Tavasszal indul a Magyar Falu Program vállalkozás-újraindítási alprogramja.


2021. március 12.

Idén még több pénz lesz falufejlesztésekre

A Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni, több mint 250 milliárd forintért.


2021. március 11.

Új traktorral gondozhatják Murakeresztúr közterületeit

A gépet a Magyar Falu Programnak köszönhetően vásárolta a község.


2021. február 19.

Megújult a tótszentmártoni Rákóczi utca egy része

A csapadékvíz elvezetését is megoldották a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból.


2021. február 13.

A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program

Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését.


2021. január 28.

Márciusig maradnak a korlátozások

A kormányinfón a kormány legfrissebb döntőseiről tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.


2021. január 23.

Gyopáros Alpár: hazudott a baloldali média Nemespátróról

A nemespátrói fejlesztésekkel kapcsolatban felröppent álhírekre reagált a Magyar Falu Program kormánybiztosa.


2021. január 23.

Új kistraktort vásárolt Csapi község a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból

A 13 milliós gép a település kommunális munkái mellett az ott élők kertjében is jó szolgálatot tesz.


2021. január 16.

Felújították a Dózsa utcát Nemespátrón

A Magyar Falu Programon elnyert támogatást kiegészítették, így hosszabb szakaszon újulhatott meg a burkolat.


2021. január 09.

Autót kaptak a murakeresztúri Zrínyi-kadétok

A járművet a Magyar Falu Program pályázatán nyerte a hagyományőrző egyesület.


2020. november 06.

Sikeresek a környező települések a Magyar Falu Program pályázatain

Összefoglalta az eddigi eredményeket Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


2020. november 04.

Megújult a kistolmácsi temető

A 22 millió forint értékű fejlesztés a Magyar Falu Program keretében valósult meg.


2020. október 04.

Szüreti piknik volt Murakeresztúron

Nótaszó és finom falatok is várták az érdeklődőket.


2020. szeptember 20.

Új kisbuszt kapott Eszteregnye falugondnoki szolgálata

A többféle extrával is felszerelt járműre a Magyar Falu Program biztosította a forrást.


2020. szeptember 13.

Megérett a felújításra – beadták a pályázatot

Megújulhat a letenyei iskola tornaterme és tornaszobája.


2020. augusztus 08.

Korszerűsítik a galamboki református parókiát

Az egyházközség 22 millió forintot nyert a Magyar Falu Program pályázatán.


2020. július 27.

Dől a pénz Dél-Zalába

Dél-Zala sikeres a Magyar Falu Program kiírásain, mondta Cseresnyés Péter, amikor a letenyei plébánián tájékozódott a felújítási tervekről.


2020. július 22.

Újabb pályázatokkal segítik a kistelepüléseket

Hat új pályázati kiírást tett közzé a kormány a Magyar falu programban.


+