Murafölde - 2023. május 22., Hétfő
#Dombhátról dombhátra #családi nap #Újudvar

Közösségi program, főzőversennyel

Közösségi program, főzőversennyel

A főzőversenyen Nagybakónak nyert, a házigazdák főztje különdíjat kapott (Fotó: Gergely Szilárd)

Az újudvari piactéren és környékén szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében családi napra várta Nagybakónak, Nagyrécse és Magyarszentmiklós csapatait a helyi önkormányzat.

A programot a népszerű termelői piac, s kézműves vásár nyitotta, de felléptek a tamburások és a Play zenekar is kitűnő hangulatot teremtett, néhányan még táncra is perdültek.

Az eseményen résztvevőket Jakab Sándor polgármester köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a vendégségbe érkezett települések mindegyikével a vezetőjük is eljött, sőt a főzőversenyre is beneveztek. A projekt elérte a célját, valódi közösségek jöttek létre és a barátságok várhatóan örökké fennmaradnak. 

202305221019_NKGUJU-11.jpg (1500×1001)Kelendőek voltak az őstermelők portékái (Fotó: Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szerint a piactéren összegyűlt árusok sokasága azt jelzi, hogy az újudvari beruházások célba értek, a vásárlók megszerették az őstermelők portékáit. Hozzátette: a „Domhátról Dombhátra” elnevezésű projekt megmutatta a környező településeknek, hogy egymást támogatva, együttműködve igazán jó közösségek formálódhatnak. Ezért jó lenne, ha program lezárulta után is megmaradna ez a jó kapcsolat, most úgy tűnik ennek nem lesz akadálya.

- Az újudvariakat érdemes megdicsérni, hiszen mindig figyelik a pályázati kiírásokat és különféle beruházásokkal fejlesztik a településüket - fogalmazott Bene Csaba, a Zalai Vármegyei Közgyűlés alelnöke. - A rendezvénytér ilyen alkalmakkor megtelik emberekkel, ami szintén a helyi önkormányzat sikere.

Végül a főzőversenyen Nagybakónak pincepörköltje került ki győztesen megelőzve a nagyrécseiek és magyarszentmiklósiak sertéspörköltjét. A különdíjat ezúttal az újudvariak húsos káposztája és hájas kráflija érdemelte ki.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.


2024. október 05., Szombat

Napelemek kerültek a bánokszentgyörgyi hivatal tetejére

Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.


2024. szeptember 29., Vasárnap

Menyegző a horvát hagyományok szerint

A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.


2024. szeptember 27., Péntek

Átadták a megújult egészségházat Tótszentmártonban

Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.


2024. augusztus 22., Csütörtök

A falunap alkalmával felavatták a miseutat Pusztamagyaródon

A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.


2024. augusztus 05., Hétfő

Térköves járda épült Szécsiszigeten

Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.


2024. július 25., Csütörtök

Bővíti üzemét az Einhell Kft.

A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.

+