(Fotó: Zalakocka)
A helyi roma nemzetiségi önkormányzat a települési önkormányzat támogatásával rendezett szombaton gyermeknapi rendezvényt Murarátkán. Vilcsek Balázs, a nemzetiségi önkormányzat vezetője elmondta, hogy a fiatalokat számos program várta: volt légvár, csillámtetoválás és egy rendőrautót is megtekinthettek belülről. A rendezvényre ellátogatott Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is.
Az idősek világnapja alkalmából tartottak ünnepséget.
Falunapot tartottak Murakeresztúron szombaton, a program keretében több esemény is zajlott.
A település időskorú lakóinak szerveztek ünnepséget szombaton Iklódbördőcén.
Zalaszentbalázs lakóinak közel egy évtizedes igénye valósult meg azzal, hogy a közelmúltban gyalogátkelőhely épült a települést kettészelő 74-es úton.
A rendezvény a korábbi, hagyományos szüreti felvonulásból nőtte ki magát.
Büszke lehet a dél-zalai település, hogy folyamatosan gyarapodik.
Őszi színek - őszi ízek elnevezésű közösségi program volt Puszteszentlászlón.
Szécsisziget, Páka, Csömödér és Iklódbördőce látnivalóit és a környék természeti kincseit fedezhetik fel az érdeklődők egy Lentiből induló kerékpártúra során október első napján.
Turisztikai célokat is szolgál a vasúti fejlesztés Csömödéren.
Bár még élvezhetjük a napsütést, de már rövidebbek a nappalok és a hétvégére az előrejelzés hűvösebb időt és esőt ígér.
Az értéktár alakításában, feltöltésében bárki részt vehet.
Közel félmilliárd forint jutott erre a szakaszra.