A fotón b-j-ra a főzőversenyen első helyezett csapatból Wünsch Lajos, Pordán Attila, Bek Péter, Cseresnyés Péter, a második helyezett képviseletében Simonovits Patrik, a harmadik helyezett csapatból Lukács Imre (Fotó: Zalakocka)
László-Péter-napi főzőversenyre várták Pákán a helyieket, helyi kötődésű, főzni tudó, vagy legalábbis szerető érdeklődőket. Negyedik alkalommal került sor az eseményre a Sport Presszónál, a vendéglátóhely működtetői a szervezésből is kivették a részüket.
A másik szervező, Varga Ivett alpolgármester elmondta, hogy a vasárnapi, Péter-Pál-napi búcsúra hangolódva tartották meg a főzést. Hét csapat próbált szerencsét, változatos étkek kerültek ki kezeik közül, hisz a pörköltek és a vadas mellett tenger gyümölcseivel is meglepte az egyik társaság a zsűrit.
A jól sikerült közösségi programon Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte az egybegyűlteket. Gratulált a csapatoknak és arról beszélt, hogy a főzés egy eszköz ahhoz, hogy a barátok, ismerősök találkozzanak, beszélgessenek. Öröm látni azt a lelkesedést – tette hozzá -, amit a közösség mutatott egymás irányába. A szervezőknek azt kívánta, hogy az erő, kitartás, akarat maradjon meg és szervezzenek még hasonló rendezvényeket a jövőben.
Vasárnap a Péter-Pál napi búcsún a sportháznál, illetve a Wesendorf parkban a látogatókat kézműves foglalkozás, vásár, arcfestés, csillámtetoválás, illetve Páka - ZTE Öregfiúk futballmérkőzés és zenés műsor is várta.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.
Csökken a horgászatra szánt tér.