(Fotó: zalakocka.hu)
A roma lakosság közötti kapcsolatok megerősítését és a kulturális hagyományok ápolását szolgálja a nemzetiségi nap, amelyet szombaton tartottak Murarátkán. A rendezvényen jelen volt Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője.
A rendezvényre nemcsak a helyi roma lakosság, hanem több zalai és somogyi település is meghívást kapott. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke, Wilcsek Balázs elmondta, a nemzetiségi önkormányzat célul tűzte ki a helyi lakosság összetartásának megerősítését, de fontosnak tartják, hogy szomszédos települések roma lakóival és a nemzetiségi önkormányzatokkal is szoros és jó kapcsolat alakuljon ki.
Wilcsek Balázs továbbá elmondta, hogy Murarátkán sok roma lakos él, és az elmúlt három önkormányzati ciklus alatt szép eredményeket értek el a hátrányos helyzetű családok segítésében és a roma lakosok közötti összetartás megerősítésében. A nemzetiségi kulturális nap másik célja az volt, hogy bemutassák a roma hagyományokat. Ehhez a belügyminisztériumtól 400 ezer forintos pályázati támogatást kaptak, amit saját forrásból egészítettek ki.
A kulturális nap során bemutatták a tradicionális roma ételeket, a hagyományos cigánymesterségeket, és nagy hangsúlyt kapott a zene és tánc is.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.
Csökken a horgászatra szánt tér.