Murafölde - 2023. szeptember 04., Hétfő
#Murakeresztúr #termelői piac #Cseresnyés Péter

Megnyílt a termelői piac Murakeresztúron

Megnyílt a termelői piac Murakeresztúron

A termelői piacon helyi termelők és kézművesek kínálják portékáikat (Fotó: Zalakocka)

Ünnepélyes keretek között Murakeresztúr központjában megnyílt a termelői piac, mely ezután minden héten kedden és pénteken várja a vásárlókat.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő méltatta a beruházást. Szerinte ahhoz, hogy elkészülhessen egy ilyen szép és modern létesítmény, össze kell fogni, s szükség van egy jó csapatra.

- A helyes kormányzati döntéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban lényegesen több pénz jutott a falvaknak, mint korábban - mondta. - A kormány partnerként tekint a legkisebb településre és az ott élő emberekre, s annak érdekében, hogy az ő életük kényelmesebb legyen, hasonlítson a városi életminőséghez, komoly forrásokat csoportosított át. Ezek közül sikertörténet a Magyar Falu Program, csak Murakeresztúrra 190 millió forint értékű fejlesztés érkezett. 2015-16-tól mintegy félmilliárd forintból gazdálkodhatott csak ez a település. S akkor még nem beszéltünk a térség turisztikai életét előmozdító beruházásról, a kerékpárút építéséről, mely az őszre fejeződhet be.

202309041049_20230829_174753.jpg (1500×1125)A piac főépületében három állandó üzlet is működik, köztük egy hentesbolt (Fotó: Zalakocka)

Az új közösségi tér megnyitóján Vaslabán Csaba plébános megáldotta a létesítményt, majd Polgár Róbert polgármester köszöntötte a település közösségét, az őstermelőket és az üzlethelyiségek régi, valamint új bérlőit, s köszönetet mondott mindenkinek, a vállalkozóktól a kormányhivatal és az önkormányzat dolgozóin át a jegyzőig, akik tettek a fejlesztésért.

Bene Csaba, a vármegyei közgyűlés alelnöke gratulált a fejlesztéshez, viszont figyelmeztetett: az igazi nagy feladat csak most következik, hiszen működtetni kell a termelői piacot.

- A vármegye számos pontján létesült már ehhez hasonló elárusító hely, viszont egyelőre sajnos nincs olyan fórum, ahonnan értesülni lehetne, hogy melyik épp mikor tart nyitva - vélekedett. - Jó lenne, ha ebben a modern, okostelefonok vezérelte világban készülne egy olyan alkalmazás, melyen nyomon lehetne követni, hova s mikor érdemes felkerekednie a városlakóknak.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. május 15., Csütörtök

Veszélyes a híd Letenyén

A híd faszerkezete elkorhadt, aminek következtében baleset- és életveszélyessé vált rajta a gyalogos közlekedés.


A német betelepülés napját ünnepelték

Kultúráját, szokásait és hagyományait ma is aktívan ápolja a közösség Fűzvölgyön.


2025. május 14., Szerda

Új helyszínek, új élmények Lovásziban +Képgaléria

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a bunkerlátogatások Lovásziban. 


2025. május 13., Kedd

85 éves a Lovászi olajmező

Az évforduló alkalmából aktív és nyugalmazott olajipari szakemberek gyűltek össze nemrég a településen.


2025. május 09., Péntek

Kormányzati segítséggel újítják fel a Kőszikla-szurdokot

Az országgyűlési képviselő segített.


2025. május 07., Szerda

Családi Flórián-nap Letenyén

A Mura Térsége Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Fúvószenekar első ízben rendezte meg rendezvényét Letenyén.


2025. május 06., Kedd

Különleges vendég a Letenyei Termelői Piacon

Az ötvenhatos szabadságharc sebesült túlélője, Födő-Vargek Lajos mesélt kalandjairól.


2025. május 05., Hétfő

Több mint egymilliárdos fejlesztés Dél-Zalában! +Képgaléria, videó

Új gyártósorokkal bővült a Budai Wood Kft. becsehelyi üzeme.


Összegyűlt a pénz, indulhat a felújítás!

Megkezdődhet a Kőszikla-szurdok lépcsőjének modernizálása.


2025. május 02., Péntek

Családias hangulat, közös élmények

Letenyén is áll a májusfa.


Vasárnap reggel hív a természet

Nagy Gábor, a Zalaerdő munkatársa a Szentpéterföldei-tó északi felén végez madárgyűrűzést.


2025. május 01., Csütörtök

Egyházközségi majálist rendeztek Pákán +Képgaléria

A már hagyományos eseményről Németh Csaba plébános tájékoztatott.


2025. április 30., Szerda

Nyertes vis maior Pákán

Támfal helyreállítására van szükség a településen, erre nyert az önkormányzat támogatást.



Arborétum és bunkertúra

Programajánló a hosszú hétvégére.

+