Murafölde - 2023. november 12., Vasárnap
#Tótszentmárton #Márton-nap #névadó ünnepe #lámpás járás #Cseresnyés Péter

A névadó ünnepét tartották Tótszentmártonban

 A névadó ünnepét tartották Tótszentmártonban

(Fotó: Zalakocka)

November 11-én, Márton napján tartottak ünnepet Tótszentmártonban. A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal közösen lámpás járást tartottak a Szent Márton szoborhoz, majd este vendéglátás is várta a résztvevőket. 

Az ünnepség kezdetén Mihovics József polgármester köszöntötte a megjelenteket és arról beszélt, hogy Szent Márton ünnepe az egyik legrégibb hagyományuk. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a polgármester által elmondottakhoz csatlakozva köszöntőjében a Márton-napról szólt, mely ünnep nem csak a helyieknek fontos, sok kötődése van Magyarországhoz, a Kárpát-medencéhez is. Mint mondta:

november 11-e hosszabb ideje ünnep az emberiség történetében, mint amióta Szent Márton napja lett.

A mezőgazdasági időszak végét, ami erre a napra esik, már a római korban is megünnepelték, ekkor volt az újbor, az új étel ünnepe és az év lezárását is jelentette, amit megünnepeltek. Ez az emlék kapcsolódott össze a keresztény kultúrkörben Szent Márton napjával és öröklődött tovább.

A hagyomány ma is él, azért ünneplünk – hangsúlyozta Cseresnyés Péter –, mert azt az örökséget, kultúrát, hitet, amit nem csak mi, hanem eleink is vallottak, azt azzal, hogy rendszeresen emlékezünk rá, tovább tudjuk adni a következő generációnak.

Az idei ünnepen díjátadóra is sor került, a község kultúrájáért díjat adományozta az önkormányzat Gyuricz Józsefnek, aki a helyi kulturális egyesület elnöke, tagja az énekkarnak, képviselő-testületi tag és a helyi horvát önkormányzat elnöke. 

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.


2024. október 05., Szombat

Napelemek kerültek a bánokszentgyörgyi hivatal tetejére

Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.


2024. szeptember 29., Vasárnap

Menyegző a horvát hagyományok szerint

A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.


2024. szeptember 27., Péntek

Átadták a megújult egészségházat Tótszentmártonban

Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.


2024. augusztus 22., Csütörtök

A falunap alkalmával felavatták a miseutat Pusztamagyaródon

A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.


2024. augusztus 05., Hétfő

Térköves járda épült Szécsiszigeten

Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.


2024. július 25., Csütörtök

Bővíti üzemét az Einhell Kft.

A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.

+