A szalagátvágás pillanata, balról: Detre Miklós, Tóth Lucia Krisztina, dr. Dukai Miklós és Cseresnyés Péter (Fotó: Zalakocka)
Több pályázati forrásból, önerő felhasználásával 81 millió forintból készült el a kisrécsei hivatal és közösségi tér épülete, melyet ünnepélyes keretek között adtak át csütörtökön.
Tóth Lucia Krisztina polgármester elmondta: a hivatal felújítására a Vidékfejlesztési pályázat keretében 2016-ban 30 millió forintra pályáztak, amit három évvel később nyertek meg. Közben az építési költségek jelentősen megnőttek. A Magyar Falu Programban előbb 30, később 12 millió forintot kaptak, melyet további 9 millió forint önerővel egészítettek ki, így lett megvalósítható az álmuk.
- A korszerűtlen, több mint 100 éves, régi épületből egy faluképbe illő, minden szükséges funkciót ellátó korszerű épület lett - folytatta. - Az évek során apránként gyűjtögettük a később felhasználásra kerülő dolgokat. Így lettek a homlokzati nyílászárók, a faelgázosító kazán, a hűtő-fűtő légkondicionáló készülékek, a könyvtár bútorzata, a tűzhely, a mosogatógép, a kandalló, az étkészlet, a tárgyaló bútorzata, de még a függönyök egy része is.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szintén köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: az elmúlt tíz év kormányzati politikája bizonyítja, hogy a vidéki Magyarországra olyan odafigyelés még nem történt, mint a 2012 utáni időszakban. Ennek bizonyítéka a pályázati forrásból, közösségi összefogással a faluképet jelentősen szépítő épületegyüttes is.
- Az emberek akkor lehetnek bármilyen pozícióban is sikeresek, ha világos értékképpel és célkitűzésekkel rendelkeznek - ezt már dr. Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára mondta megnyitó beszédében. - Tóth Lucia Krisztina polgármester épp ilyen, hiszen pályázatokat koordinált és rakott össze egy cél érdekében. Ebben egy jó közösség támogatására is számíthatott, ami külön érték, amihez gratulálok.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.