(A kép forrása: Zalaerdő)
A Kistolmácsi-víztározó keleti, közút felőli oldalán, a községi üdvözlőtáblától délre, a Kistolmácsi Horgász Lakig terjedő partszakaszon, azaz a Kistolmácsi Szabadstrandon 2024. június 1-től augusztus 31-ig tilos horgászni - tájékoztatott a területen illetékes Zalaerdő Zrt.
(Forrás: Zalaerdő)
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.