A kétnyelvű információs táblák nemcsak a helyieket szolgálják, a térségbe látogató horvát turistákat is segítik az eligazodásban (Fotó: Gergely Szilárd)
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán. A rendezvény keretében avatták fel azokat a kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyek elkészítéséhez Muraköz megye nyújtott támogatást.
A Zalával szomszédos horvátországi közigazgatási egység ezzel azt a gyakorlatát folytatta, aminek köszönhetően Tótszerdahely, Tótszentmárton, Molnári és Murakeresztúr már korábban megkapta ezen kétnyelvű információs táblákat, amelyek nemcsak a helyieket szolgálják, de a térségbe látogató horvát turistákat is segítik az eligazodásban.
Az ünnepséget a szomszédos ország több tisztviselője megtisztelte jelenlétével, őket Preksen László, a házigazda település polgármestere köszöntötte. Mint mondta: a zalai térségben élő horvátok számára az identitásuk szempontjából nagyon fontos, hogy gyakorolják, beszéljék, használják őseik nyelvét, megtartsák népszokásaikat, ünnepeiket, élvezzék a horvát gasztronómia gazdagságát, illetve minél gyakrabban élhessék meg összetartozásukat az anyanemzettel.
Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője szerint az olyan ünnepnek, mint amilyen a horvát államiság napja, üzenete van. Azt közvetíti: olyan körülmények közt, azon kulturális hagyományokkal és tradíciókkal akarunk élni, ami eddig is jellemezte nemzeteinket, s nem kívánjuk a nemzetállami kereteinket fellazítani.
Matija Posavec, Muraköz megye ispánja többek közt a két nemzet közös történelmi múltját idézte fel, arról is megemlékezve, hogy a mai közigazgatás alapjait a Szent István király által alkotott vármegyerendszer teremtette meg.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.