Panoráma - 2020. augusztus 04., Kedd
#USA #Amerika #elnökválasztás #Donald Trump

November 3-án választ elnököt az USA

November 3-án választ elnököt az USA

(A kép forrása: https://emerging-europe.com/)

Az elnökválasztást november 3-án tartják, jelentette ki Mark Meadows, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.

A CBS Szemben a nemzettel című heti politikai vitaműsorában Mark Meadows hangoztatta: az elnöknek „soha nem állt szándékában bármely választást is elhalasztani”. A levélben történő szavazás miatt, amelyet a demokrata párti politikusok szorgalmaznak, a választási eredmények késedelmet szenvednek, mert a posta „egyszerűen nincs felkészülve a bonyolítására”, tette hozzá.

Jason Miller, Donald Trump belpolitikai tanácsadója a Fehér Házban, hasonló álláspontot fejtett ki vasárnap a Fox televízióban. „A választások november 3-án lesznek és az elnök azt akarja, hogy a választások november 3-án legyenek”, fogalmazott.

Donald Trump csütörtökön a Twitteren felvetette a választások esetleges elhalasztásának lehetőségét, arra hivatkozva, hogy a levélben történő szavazás magában rejti a csalás lehetőségét is. Később, egy másik Twitter-bejegyzésében rövid videót is csatolt, amely a levélszavazás modellezéséről szólt. Ebből többek között az derült ki, hogy száz levélszavazatból háromnak teljesen nyoma veszett. „Egy szoros választási eredménynél három százalék kritikus, kivált, ha rekordszámú szavazó voksol levélben”, lehetett hallani a videó kommentárjában.

Trump felvetését republikánus és demokrata párti vezető politikusok egyaránt elutasították. Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője például úgy fogalmazott: „a kongresszus története során még soha nem fordult elő, sem háborúk, sem gazdasági válságok idején, de még a polgárháború idején sem, hogy a szövetségi törvényben rögzített választás idejét elhalasztották volna, és most is meg fogjuk oldani, hogy november 3-án is megtarthassuk.” Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök arra emlékeztetett, hogy ilyen ügyben döntést egyébként csakis a kongresszus hozhatna.

Pelosi vasárnap az ABC televízió Ez a hét című műsorában arról beszélt, hogy egészségügyi okok miatt „alapvető fontosságú” a levélszavazás. „Az embereknek nem szabad választaniuk az egészségük és a szavazatuk között, és ez nagyon fontos”, fogalmazott, hozzátéve, hogy ifjabb Donald Trump,az elnök legidősebb fia egy év elején tartott időszaki választáson Kaliforniában levélszavazást sürgetett.

A szövetségi pénzügyminisztérium egyébként a héten beleegyezett abba, hogy a kormányzat tízmilliárd dolláros kölcsönt nyújtson az Egyesült Államok eladósodott postai szolgálatának, amely éppen anyagi gondokra hivatkozva a levélszavazás lebonyolításának várható nehézségeire figyelmeztetett. A posta élén idén május óta a republikánus Louis DeJoy személyében új vezető áll.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2026. április 19., Vasárnap

Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén

Salvini azt mondta: Orbán Viktor megvédte a határokat, valamint harcolt az ember- és fegyverkereskedők ellen.


2026. április 12., Vasárnap

Euronews-vélemény: Orbán győzelme az uniós erőegyensúly szempontjából is kedvező lehet

Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.


2026. április 07., Kedd

Magyarországra érkezett J. D. Vance – erősödő politikai és gazdasági kapcsolatok

A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.


2026. április 03., Péntek

Hivatalos: ekkor érkezik Magyarországra az amerikai alelnök

J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.


2026. március 29., Vasárnap

Ukrán drónok csapódtak be egy NATO-tagállam területén, de ezt is megmagyarázzák

Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.


Ukrán fekete pénzek és titkosszolgálati szálak

Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.


2026. március 20., Péntek

Elhunyt Chuck Norris – 86 éves volt a legendás akciósztár

A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.


2026. március 19., Csütörtök

Orbán Viktor Brüsszelből: Tartjuk a pozíciónkat +VIDEÓ

Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.


2026. március 16., Hétfő

Barátság-vezeték: Zelenszkij beismerése

Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.


2026. március 11., Szerda

A figyelmeztető horvát példa: migránsközpont épülhet egy volt katonai bázison

A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.


2026. március 09., Hétfő

Brüsszel már eldöntötte? A kérdés csak az, hogy a magyarok is így akarnak-e szavazni...

A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod

+