(Kép forrása: Varga Csaba/via Hazajáró)
Varga Csaba nagyváradi hegymászó vasárnap helyi idő szerint 15 (magyar 12) óra körül ért fel a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára.
A 8126 méter magas Nanga Parbatra pótlólagos oxigén és serpák igénybevétele nélkül jutott fel a magyar expedíciós mászó. Fontos, hogy a csúcs még csak félútnak számít, mivel roppant fontos a biztonságos ereszkedés is.
Ez volt Varga Csaba hatodik nyolcezres csúcssikere pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül, ezzel jelenleg ő a legeredményesebb élő magyar expedíciós hegymászó.
Egy nemzet büszke Rád, Csaba!
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.