A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható (A kép forrása: MAPEI Tour de Zalakaros)
A MAPEI Tour de Zalakaros országúti kerékpár verseny programjában június 22-én (szombat) és június 23-án (vasárnap) több távon mérhetik össze tudásukat az indulók.
A versenyt szervező hévízi székhelyű Teker Sportiroda Kft. közleményéből és programleírásából kiderül: szombaton 8.30-tól rajtol a Szabadics Ride 38 kilométer hosszú csapatverseny, melyben 4-5 fős csapatok indulhatnak. Az ugyanezen a napon 17.30-kor induló NILFISK Kid’s Ride a legfiatalabb korosztálynak kínál kikapcsolódást.
Vasárnap 8.30-tól ismét megtartják a ZNET VIP futamot, melyen a település vezető személyiségei egy egységben tekernek, támogatva ezzel a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros versenyt. 10 órakor a 66 kilométeres VILLTEK Teljesítménytúrát, néhány perccel később pedig a 34 kilométeres Karos Spa Kis-Balaton Családi Bringatúrát indítják a Termál útról. Ugyaninnen rajtol 10.30-kor a 137 kilométeres SPIRIT AUTO – ŠKODA Országúti Maraton népes mezőnye is.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható. A közútkezelői engedély alapján a verseny biztonságos lebonyolítása érdekében a 66 kilométeres középtáv és a 137 kilométeres hosszútáv befutójához egy-egy órás teljes útlezárást végezhetnek el.
A teljes zárás Zalakaroson belül a Kossuth utca, Dózsa utca kereszteződése és a Termál út és Alma utca között valósul meg. Mindkét kereszteződésben terelő táblák jelzik majd a terelőutat, mely a 7,5 tonna alatti járművek számára lesz csak elérhető. A teljes zárás előreláthatólag vasárnap 11.45 és 12.45, valamint 14 és 15 óra között várható. Az esemény gördülékeny lebonyolítása érdekében a szervezők kérik, hogy a közlekedők körültekintéssel és türelemmel haladjanak.
A SZABADICS Ride Company Challenge nemcsak rekordokat döntött, hanem emlékezetes közösségi élménnyé is vált a résztvevők és családtagjaik számára.
Jó látni azt az összefogást, ami a kanizsai bajnokcsapat körül kialakult.
Az U15-ös korosztály leányversenyzői felkészülten küzdöttek.
A mezőnyben idén egyetlen magyarként indult.
Tegnap reggel rajtolt el a mezőny, ultrafutónk már túl van egy nehéz napon.
Az FC Nagykanizsa utánpótlása és női szakosztálya családi nappal és díjátadóval búcsúztatta a 2024–2025-ös idényt az Olajbányász-stadionban.
A K14K tagjainak a rövidtáv és a középtáv is komoly kihívást jelentett.
Elkészült és megjelent a Zalakocka Aktuál 7. epizódja.
Nagykanizsa sakkcsapata 17. bajnoki címét ünnepelhette az élvonalban.
Az övék lehet a nemzeti bajnokságban a leghosszabb ideig veretlen cím.
A sportoló a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia csapatához igazolt.