(Forrás ás fotó: MTI)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága ma, május 22-én meghozott döntése szerint Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét.
Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor. A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga tavalyi fináléja után.
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.