(Illusztráció, a kép forrása: pixabay.com)
„Okosbölcsőt” fejlesztett ki a babák álomba ringatására egy házaspár, hogy segítse a szülők éjszakai alvását. A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztés babafigyelő, ringató, mózeskosár és bölcső is egyben.
„Nem a csecsemőkkel kapcsolatos tennivalók fárasztják ki a szülőket, hanem az alváshiány” – mondta Radhika Patil, aki férjével, Bharath Patillal közösen álmodta meg a speciális bölcsőt.
Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az újdonsült édesanyák átlagosan egy órát veszítenek az éjszakai alvásidejükből és akár hat évbe is telhet, mire visszaállnak a terhesség előtti alvásmennyiségükre.
A Patil házaspár első gyerekük születésekor alkotta meg a Cradlewise okosbölcsőt, egy szabadalmazott ringatógépezet, valamint a baba megfigyelésére szolgáló és egy okostelefon-alkalmazáshoz kapcsolódó kamera ötvözésével. A mesterséges intelligencia megjegyzi a baba alvási szokásait, figyeli a légzését, a mozgását, és hogy mennyi ringatásra van szüksége a visszaalváshoz. A bölcsőnek zenekönyvtára is van.
Az okosbölcsőt egészen kétéves korig lehet használni. A pár reményei szerint a már előrendelhető termék október végén kerül a piacra, ára 999 dollár (302 ezer forint) lesz.
(Forrás: MTI)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.