(A kép forrása: hirado.hu)
Folyamatosan érkeznek az adományok az SMA-s beteg kisfiúnak Zsombinak. Nemrég Gulácsi Péter kapus 25 milliót adott a családnak, amit a szülők nem is akartak elhinni.
Zsombi alig múlt 1 éves és igazi hős. Szívbetegséggel született, amit műteni kellett és sajnos az is kiderült, hogy SMA-ban, izomsorvadásos genetikai betegségben szenved. Bár kapja az államilag elérhető Spiranza gyógyszert, a Zolgensma génterápiára is szüksége lenne, ami 730 millió forintba kerül. A család eddig 256 milliót gyűjtött, de még hosszú az út előttük.
El sem akarták hinni, Gulácsi Péter a válogatott futballkapusa és felesége, Diána elképesztő felajánlását: nemrég ugyanis 25 millió forintot adtak a családnak.
„Nekik is most van kicsi gyerek, a felesége vette fel velünk a kapcsolatot, mert követték Zsombi történetét”, mondta a M1-nek Zsombi anyukája, Burinda-Szűcs Szabina. Először el sem akarták hinni, hogy valóban a sportoló akar rajtuk segíteni.
„Miután felhívtak minket, kezdtünk magunkhoz térni, hogy ez valóság. Azóta már videótelefonáltak velük, látták Zsombit mert kíváncsiak voltak rá, azóta segít nekünk”,
tette hozzá az anyuka.
(Forrás: hirado.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.