Az égbolt a Húsvét-szigetek fölött (Illusztráció, a kép forrása: Travelo / Wikipedia)
December 21-én, a téli napfordulón különleges égi jelenségnek lehetünk tanúi: a Jupiter és a Szaturnusz látszólag olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte összeolvadnak egyetlen, fénylő ponttá. A hasonló együttállás meglehetősen ritka, körülbelül 20 évente fordul elő, de ilyen közel, mint most, még ennél is ritkábban látni a két bolygót: utoljára 1226. márciusában figyelhettek meg ilyesmit a csillagászok, derül ki a forbes.com cikkéből.
Egyesek úgy gondolják, köztük a német csillagász, Johannes Kepler is, hogy a legendás betlehemi csillagot a Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz ritka hármas együttállása alkothatta. Akár ez a hármasság köszönhet vissza a három királyok alakjában is.
A ritka égi eseményt bárhol meg lehet figyelni, ahol tiszta az ég. A bolygók az északi féltekén napnyugta után körülbelül egy órán keresztül alacsonyan láthatók a nyugati égbolton, és bár december 21-én lesznek a legközelebb egymáshoz, azon a héten minden este fényesen ragyognak. A legjobb, ha napnyugta után körülbelül 45 perccel, délnyugati irányban kémleljük az eget.
(Forrás: Travelo)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.