Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt, adta hírül az MTI.
Az idei globális szén-dioxid-kibocsátást vizsgáló kutatás (Global Carbon Budget 2020) mintegy 7 százalékos visszaesésről számolt be – írta a BBC hírportálja.
A Global Carbon Project elnevezésű szervezet megállapította, hogy a kibocsátás 2,4 milliárd tonnával csökkent idén, ezzel szemben a világgazdasági válság miatt 2009-ben mindössze félmilliárd tonnával, a második világháború után valamivel kevesebb mint egymilliárd tonnával mérséklődött. Európában és az Egyesült Államokban 12 százalékos volt a csökkenés, a térség néhány országában ennél is jelentősebb: az elemzés szerint Franciaországban 15, az Egyesült Királyságban 13 százalékkal bocsátottak ki kevesebb szén-dioxidot.
„Ez a két ország a lezárások két nagy hullámát szenvedte el, melyek másokhoz képest szigorúak voltak. A kibocsátás nagy része ebben a két országban a közlekedésből származik, az iparból és más ágazatokból kevésbé. Ez még inkább igaz Franciaországra, ahol 40 százalék ered a közlekedésből, mivel az áram nagy hányadát atomerőművekben állítják elő” – mondta el Corinne Le Quéré, a tanulmány egyik készítője, a Kelet-Angliai Egyetem kutatója.
A repülést súlyosan érintette a világjárvány, ezért várhatóan 40 százalékkal marad a tavalyi szint alatt az ágazat szén-dioxid-kibocsátása az év végéig.
Egy országra, Kínára nem vonatkozik a világtendencia. A kutatócsoport becslése szerint 1,7 százalékkal csökkenhet a kibocsátás, de egyes elemzések arra utalnak, hogy a gazdaság magához tért már annyira, hogy növekedhetett is a környezet terhelése.
„Minden adatkészlet azt mutatja, hogy februárban és márciusban nagy volt a kínai kibocsátás visszaesése, de az év vége felé más képet látunk: a napi érték a tavaly év végiek közelébe ér, sőt egyes becslések szerint a teljes év meghaladja a tavalyi kibocsátást a pandémia ellenére” – mondta Jan Ivar Korsbakken.
A kutatásban részt vevő összes tudós egyetért abban, hogy 2021-ben megnövekszik a szén-dioxid-kibocsátás, ezért azt kérik, inkább „zöld” újrakezdést támogassanak az országok. A tanulmányt az Earth System Science Data című szaklap friss száma közölte.
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.