(Fotó: Szendőfi Balázs)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében megerősítette a hírt, hogy ismeretlenek nagy mennyiségű szénhidrogén-származékot engedtek Szigetszentmiklóson a Tebe utca és Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatornába, amely a Ráckevei-Duna-ágba torkollik.
A környezetszennyezés olyan súlyos, hogy az itt található európai szinten is egyedülálló, ex lege védett úszóláp egy része, amely a sűrű olajat felfogta, menthetetlenné vált. „A nádasba zárt, sok helyen 20 cm vastagon álló, sűrű olajat most csak úgy lehet eltávolítani, ha az úszólápot nádasostul, tőzegestül, benne telelő állatostul kitermelik és eltávolítják. Az úszóláp ezen része tehát menthetetlen, az egyedülálló élőhely végleg veszített magából mintegy kétezer négyzetmétert” – írja Facebook-posztjában Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes, aki a katasztrófa helyszínén járt.
Balázs egy videót is készített. Döbbenetes képek az olajszennyezés katasztrofális helyzetéről és az elhárítási munkálatokról:
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a feljelentést megtette, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A felajánlott nyomravezetői díj 1 millió forint felett jár.
(Forrás: turistamagazin.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.