A legendás hegy mérése többéves projekt keretében zajlott (A kép forrása: Pixabay)
A Mount Everest mintegy fél méterrel magassabb az új felmérési eredmények szerint, mint eddig volt, azaz 29 031,69 lábbal (körülbelül 8849 méterrel) a tengerszint felett található. Az új eredményeket december 8-án jelentették be a nepáli és a kínai hatóságok közös nyilatkozatban, a legendás hegy mérésére irányuló, többéves projekt lezárásaként. 16 év alatt ez volt az Everest első komoly felmérése - adja hírül a nationalgeographic.com.
Radhanath Sickdhar matematikus 1856-ban állapította meg, hogy az Everest a világ legmagasabb hegye, miközben az indiai szubkontinens felmérésével és feltérképezésével foglalkozó Nagy Trigonometriai Felmérésen dolgozott. Azóta mindössze néhány felmérés igyekezett meghatározni a hegy valódi magasságát az éppen elérhető legjobb technológiával.
A műholdak megjelenéséig a földmérők egy teodolit nevű, állványra szerelt precíziós optikai műszert alkalmaztak két kijelölt pont közötti szög mérésére, ezzel mérték meg az Everest tengerszint feletti magasságát is, cikk-cakkban haladva a Bengáli-öböltől észak felé.
A Himalája az indiai szubkontinens és az Eurázsiai-kőzetlemez összeütközésével jött létre (A kép forrása: Pixabay)
Egy hasonló technikával végzett, 1954-es felmérés számította ki az Everest 29 028 lábas (kb. 8847,7 méteres) magasságát is, amit sok ország és térképkiadó ma is elismer. Aztán 1999-ben egy Bradford Washburn térképész és felfedező által vezetett felmérés használta először a GPS technológiát, ennek eredménye 29 035 lábas (8849,8 méteres) magasságot adott.
Idén február 9-én a Társaság bejelentette, hogy elfogadja a legújabb mérések eredményét a Mount Everest hivatalos magasságaként, ami magában foglalja a hó és jégtakarót a csúcson.
A mérés során mindkét korábbi technikát alkalmazták. Ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy bármennyire is pontos, minden felmérés bizonyos hibahatárral jár, és mindig a legvalószínűbb értéket próbálják megállapítani. Bár az új eredmények nagyrészt a méréstechnikai változásnak köszönhetők, a Himalája valóban növekedésben is van, a Wikipédia szerint évente körülbelül 4 milimétert emelkedik a csúcsa. A Himalája az indiai szubkontinens és az Eurázsiai-kőzetlemez összeütközésével jött létre, és az indiai szubkontinens ma is felfelé nyomja az Eurázsiai kőzetlemeznek ezt a részét.
(Forrás: travelo.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.