Molnárfecske (Fotó: Lóki Csaba, forrás: mme.hu)
Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a fecskepelenkákat.
A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), amelyek természetes úton csökkentik ezek számát.
Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább egy kilogramm – muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó – repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.
Ezért is aggasztó a településeken élő fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése, amelynek hátterében zömében az alábbi tényezők állnak:
Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, azt is jelenti, hogy
legalább 2 millió kilogramm, azaz 2000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!
(Fotó: Drexler Szilárd, forrás: mme.hu)
A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe és egyben felelőssége van.
Állománycsökkenésük megállításának, megfordításának alapját
a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelme jelenti.
Már csak azért is, mert a műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.
A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, a fecskepárok által akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek,
a fecskefészkek leverése egész évben tilos!
Az épületmunkák, felújítások által érintett fészkek a költési időszak szünetében, november 1. és március 31. között, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály írásbeli határozatának birtokában, az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett eltávolíthatóak.
Költési időszakban, április 1. és október 31. között a fecskefészkek eltávolítása tilos, sőt, nem is engedélyez(tet)hető!
Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot.
A vészes állománycsökkenés közepette jó hír, hogy a fecskék költése műfészkekkel hatékonyan segíthető. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján a madarakat segítő műfecskefészkeket is lakott fészkek mellé, telepek bővítésére kihelyezve érdemes alkalmazni.
A telepesen költő, jellemzően lakó- és középületlakó molnárfecskék esetében lehetőség van mesterséges telepek kialakítására. Ezeknek két típusa van. A lábazaton álló műfészektelepek alkalmasak az útban lévő fecskefészkek áttelepíthetésére az épületekről úgy, hogy a madarak ne veszítsék el a költőhelyüket, és évről évre visszatérhessenek.
A sárfészket építő molnár- és füstifecske-állomány országos védelme kapcsán a legkritikusabb kérdés a madarak által lakott épületeken végzet munkák természet- és állatvédelmi törvény előírásait is betartó megvalósítása. Ennek lényege, hogy a fészkeket csakis engedély birtokában, és a költési időszakon kívül szabad eltávolítani, és az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.
Egyszerű, de nagyszerű ötlet a fecskepelenka (Fotó: Orbán Zoltán, forrás: mme.hu)
Az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogás fecskepelenka felszerelésével jelentős mértékben vagy teljesen kiküszöbölhető.
A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú lakott területek fecskéinek, különösen a városközpontokba is bemerészkedő molnárfecskéknek, a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk. Ezért fecskés környéken vagy ahol szeretnénk vendégül látni a kis rovarvadászokat, létesítsünk sárgyűjtőhelyet.
A fecskék védelmének további lehetőségeiről itt tájékozódhat >>
A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, aMadárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.
A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett azMME boltjában is beszerezhető.
(Fotó: Orbán Zoltán, a kép forrása: mme.hu)
Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert-tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.
Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.
A Madárbarát kert programnak 2020-ban már közel 8.000 regisztrált tagja volt országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola.
(Forrás: mme.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.