Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Lassan ballagunk a tavasz elé, amikor egy kiránduláshoz, túrához még azok is kedvet kapnak, akik a hidegben inkább bezárkóztak. A Balaton környékén lévő vadasparkok is vonzó helyszínt nyújtanak a kiadós sétákhoz, akár kutyával is.
Négylábú kedvenceink ösztöne kiválóan működik, akkor is ha lakásban tartott állatról van szó. A kutyák ösztönösen reagálnak a természet és más állatok illatára, és mivel több tízezer éve az ember segítőtársai, némely fajtában feltámad a terelési vagy hajtási ösztön. Így ha őzet vagy szarvast szagol az erdőben, akkor akár azonnal elkezdheti hajtani, amitől viszont a vadon élő állat természetesen megriad.
Ez a vadasparkok szomszédságában okozhat gondot, ugyanis az ott élő állatok menekülés közben megsérülhetnek, kétségbeesetten nekimennek kerítésnek, oszlopnak, sziklának.
Ez történt a Budakeszi Vadaspark egyik őzével is, akit egy póráz nélkül sétáltatott kutya ugatva kergetett a kerítés mellett, az őz pedig ütötte és horzsolta magát rémületében.
Számos kirándulóhely van a Balaton körül is, ahol a vadaspark szomszédságában barangolhatunk, és ilyenkor fokozottan kell figyelni a környezetre és az ott élő vadállatokra. Ha pedig az erdőt járjuk kedvencünkkel, szintén ügyelni kell az állatok életterére és a vadászterületek határaira. Ősztől tavaszig az őzek csapatokban járnak, nyáron kisebb családban élnek, ilyenkor látni sutát az őzgidáival, és minden esetben felverhetjük őket – erre figyeljünk.
Az őzek, ha emberrel találkoznak, a menekülést választják, ezért is fontos, hogy ha kutyánkkal sétálunk, ne hagyjuk, hogy kedvencünk kergetni kezdje a felriasztott őzet.
Nyáron fokozottan kell figyelni, amikor elindul az őzek násza, hiszen olyankor megszűnik számukra a menekülési ösztön, mert csak a párjukra figyelnek. Min az igazi szerelmesek: nem látnak, nem hallanak a külvilágból semmit, csak bódultan járkálnak egymás nyomában.
Kiránduláskor is mindig vegyük figyelembe, hogy milyen állatok életterületén bóklászunk, és bár nincs annál fantasztikusabb egy kutyus számára, amikor szabadon rohangálhat és felfedezheti az erdőt, figyeljünk arra, hogy ne ijesszünk meg már ott élő állatokat.
(Forrás: likebalaton.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.