Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Érdemes lesz a héten a sötét égboltotot kémlelnünk, mert meteorok és egy-egy fényesebb tűzgömb is elsuhanhat a fejünk felett. A Lyridák meteorraj nagyjából április 16-a és 30-a között figyelhető meg, idén a maximuma árilis 21-ről április 22-ére virradó éjjelre esik, de addig már bármely napon, bármelyik irányban, az ég bármely területén feltűnhetnek, és óránként akár 7-8 meteorra is sikeresen vadászhatunk, írja az idokep.hu.
Ugyan néhány felhős nap áll előttünk, de a hét közepétől már tisztább időszakok is előfordulhatnak, az éjjel pedig alkalmas lehet hullócsillag-lesre. A Lyridák meteorraj hullócsillagok bármely égtáj felé megjelenhetnek, viszont látszólag a Lant csillagkép felől érkeznek majd. A legalkalmasabb időpont (amenyiben az időjárás engedi) a csütörtök hajnali órákban lehet a sikeres hullócsillag-vadászathoz. A felhők ugyan elvonulhatnak, de a növekvő Hold erős fénye szintén bezavarhat a csillagnézésben.
A hirado.hu egy korábbi cikke szerint a Lyridák az egyik legrégebbi ismert meteorraj. A kínai csillagászok már időszámításunk előtt 687-ben úgy írtak róla feljegyzéseikben, mint a „csillagok csapadékáról". A raj a Thatcher-üstökös törmelékéből jött létre. Az üstököst A. E. Thatcher csillagász fedezte fel még a 19. század második felében. Az üstökös mintegy 415 év alatt teszi meg útját a Naprendszerünkben. Legközelebb előreláthatólag 2276-ban halad majd el a Föld mellett.
(Forrás: travelo.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.