Érdekes - 2021. április 22., Csütörtök
#Föld napja #természetvédelem #környezettudatosság #fenntarthatóság #zöld bolygó

Ki mondta, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot?

Ki mondta, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot?

Illusztráció (A kép forrása: Pexels)

A Föld napján, április 22-én világszerte a Föld természeti környezetének megóvására hívják fel a figyelmet. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Az eseményeket a wahsingtoni széhelyű Earth Day Network, vagyis a Föld Napja Hálózat koordinálja. A hálózatot Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató alapította, és azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának indításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél is több szervezet vesz részt benne.

Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére 2009-ben az ENSZ április 22-ét a földanya nemzetközi napjává nyilvánította. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata:

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Minden évben 1990 óta ezen a napon adja ki a washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról A világ helyzete címmel.

A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Egy nap a holnapért, a klímáért! Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése

– erre figyelmeztet a 31. magyar és az 51. világméretű Föld napja, amelynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is.

Építs közösséget, zöldítsd környezetedet, ültess fát, termelj haszonnövényeket, komposztálj, éheztesd a kukát, szigetelj, közlekedj közösen, ne vásárolj csomagoltat, élj műanyagok nélkül, válts környezetbarát szerekre, félkész, kész helyett egyél friss hazait, egyél kevesebb állatit. Ajándék a környezetnek, egészségednek. Minden héten – hívja fel a figyelmet a Föld Napja Alapítvány.

A kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját, a Critical Masst. Ezen a napon a magyarországi településeken fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek civil szervezetek és helyi önkormányzatok az iskolák bevonásával.

Hasonló kezdeményezés a Föld órája is

Idén is világszerte nagyon sok város és magánember csatlakozott a Természetvédelmi Világalap (WWF) klímavédelmi akciójához, a Föld órájához.

A 2007-ben indult kezdeményezés keretében minden év márciusának utolsó szombatján, helyi idő szerint 20.30 és 21.30 között érkezik el a jelképes lekapcsolás, amikor a világ számos nagyvárosához hasonlóan Budapest legismertebb turista látványosságai is elsötétülnek egy órára, az éghajlatváltozás elleni küzdelem legnagyobb, globális akciójához való csatlakozás jeléül.

Elsőként Új-Zélandon és Ausztráliában kapcsolták le a lámpákat. Az új-zélandi Aucklandban a Sky Tower, az ausztráliai Sydney-ben a híres operaház, Németországban a berlini Brandenburgi kapu, Párizsban az Eiffel-torony, a Vatikánban pedig a Szent Péter-bazilika is sötétbe borult egy órára, de részt vett az akcióban Szingapúr, Tokió és Moszkva is.

Tavaly már 190 ország vett részt az akcióban, és évről évre rengeteg magánember is lekapcsolja a lámpákat otthonában erre az órára.

„A Föld órájában a világon több millió ember hívja fel a figyelmet arra, hogy többet kell tennünk a klímaváltozás ellen és az élő bolygónkért” – jelentette ki Marco Vollmar, a WWF németországi részlegének a vezetője.

A WWF főigazgatója, Marco Lambertini pedig azt mondta: „legyen szó a beporzást végző méhek vagy a halak pusztulásáról, az erdőterület fogyatkozásáról, vagyis a biodiverzitás csökkenéséről, egyre csak gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy a természet rohamosan pusztul.”

A szervezet az idén arra is fel akarta hívni a figyelmet, hogy a természetrombolás mértéke összefügg az olyan világjárványok kialakulásának valószínűségével, mint amilyen a koronavírus-járvány is.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. december 01., Vasárnap

Kiválasztották az év szaloncukrait

A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.


Idén újra országjáró körútra indul a Fény Szili

A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.


2024. november 22., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. november 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. november 08., Péntek

Már a karácsonyra készülnek Zalakaroson

December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.


Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2024. október 26., Szombat

Programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. október 25., Péntek

A kullancsszezon ősszel nem ér véget, továbbra is fontos az odafigyelés

Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.


2024. október 11., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. október 09., Szerda

Egyre sósabbá válik a Balaton

Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…


2024. szeptember 20., Péntek

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. szeptember 16., Hétfő

Fecskék ezrei pusztulhatnak el

A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+