Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)
A Művészetek Völgye pénteki nyitásával elindult a hazai fesziválszezon, mivel azonban rendezvények fele elmarad, a szakértők szerint a látogatók száma és a bevételek is minimum feleződnek.
Bár idén nem marad el az összes hazai fesztivál, a becslések szerint 50-60 százalékkal csökkennek a bevételek a pandémia előtti szinthez képest – mondta a VG-nek Posztobányi Andor, az Országos Rendezvényiroda (ORI) ügyvezetője.
A napokban zajló debreceni Campus fesztiválon tapasztaltak alapján a korábbi években megszokottnál kevesebben vesznek részt, általánosságban nem jók az eddigi tapasztalatok:
bár mindenki várta, hogy elinduljanak az élő zenés események, a közönség nem rohamozta meg ezeket, a jegyek a legtöbb esetben lassan fogynak
– nyilatkozta lapunknak Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton, a STRAND Fesztivál, a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound szervezője.
Jellemző lett a helyszíni értékesítés, miután a közönség biztosra akar menni és csak akkor vesz jegyet, ha már látja, hogy biztosan nem marad el a program.
Bár Posztobányi Andor szerint optimizmusra ad okot az, hogy a tavalyi 90 százalékos visszaesés után egyáltalán létrejöhetnek az események, megnehezíti a szektor visszatérését, hogy a zenés rendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni a jelenleg hatályos jogszabályok szerint.
Emellett a nehéz tervezhetőség jelenti a legnagyobb gondot: egy-egy fesztivál előkészülete normális esetben fél-egy évig tart, ennyi időbe telik a közönség elérése és a megfelelő számú jegyértékesítés, erre most pár hónap jut mindenkinek.
Az ORI vezetője szerint az is gondot okoz, hogy az emberek bizalma még nem tért vissza teljesen a rendezvények látogatásához.
Posztobányi Andor szerint a megszokott rendezvények nagyjából felét tartják meg idén, és várhatóan a látogatószám is hasonló arányban esik vissza. A fesztiválszezon a szokásos három hónap helyett 40 napra koncentrálódik, ami különösen nagy nehézséget jelent a zenészeknek, akik bevételeik mintegy 70 százalékát nyáron termelik meg.
Az ORI ügyvezetője szerint a zenészek, bár szinte minden munkát elvállalnak, a szokásos nyári koncertbevételeik csak felét tudják majd előteremteni.
A zenekarok fő célja a jelen helyzetben a stáb megtartása.
Lobenwein Norbert elmondta, hogy idén még időben mondták le a szervezők a Szigetet, a VOLT-ot és a Balaton Soundot, így leginkább a működési költségek jelentettek veszteséget, reklámra, előlegekre nem kellett költeni.
A balatoni események közül a STRAND Fesztivált kisebb méretben, de hosszabb formában rendezik meg augusztus végén.
A szektor a nemzetközi Live Nation koncertszervező várakozásai szerint 2022-ben térhet vissza a pandémia előtti szinthez, de a fesztiválok visszatérését a negyedik hullám is befolyásolhatja. Posztobányi Andor szerint a lenullázott iparág megsegítésére az ágazati 27 százalékos áfa helyetti kedvezményes, öt százalékos áfa bevezetése jelenthetne megoldást a következő néhány évben.
(Forrás: vg.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.