Archív (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Élénk forgalmat tapasztaltak nyáron a szupermarketek, amelyek érzékelték a maszklevétel jótékony hatását is. A szezonális slágereken felül a non-food termékek iránt növekedett meg a kereslet, jelenleg pedig az iskolakezdésre fókuszálnak.
A fogyasztók vásárlási szokásai a koronavírus-helyzet megjelenését követően nagyban átalakultak, tudatosabban intézték a beszerzést, kevesebb alkalommal, de nagyobb értékben vásároltak. A Lidl beszámolója szerint a korlátozások megszűnését követően a szokások visszaálltak a veszélyhelyzet előtti állapotra, és hasonlót tapasztaltak az Auchannál is, ahol még több vásárló kereste fel fizikailag is az áruházakat, így nyáron a magasabb kosárérték mellett a tranzakciók száma is növekedést mutat. A vásárlások gyakorisága a Tescónál is emelkedett, de a kosárérték még a tavaly nyári szinthez hasonlóan alakul. Az Aldi tapasztalatai szerint a pandémiás korlátozások feloldása után úgy tűnik, folytatódnak a lezárások alatt kialakult trendek, vagyis a vásárlók inkább ritkábban, de nagyobb értékben vásárolnak az üzletekben. A CBA is alacsonyabb vásárlószámot, ám magasabb kosárátlagot jegyzett, ami sikeressé tette a nyári hónapokat.
A maszkviselés és az egyéb korlátozó intézkedések eltörlése jótékonyan hatott
– ismertette a magyar üzletlánc, és a Tesco is hasonló választ küldött a VG érdeklődésére.
Annak ellenére, hogy a vendéglátóhelyek többsége már nyitva tart, a szezonális termékek: az ásványvizek, az üdítők, a jégkrémek és a sörök fogyasztása növekedett. Hasonló volt a trend a nem élelmiszerjellegű szezoncikkek: a kerti bútorok, a játékok, a medencék, a strandfelszerelések és a sporteszközök területén is – tájékoztatta lapunkat a Tesco. Az Aldi nemrégiben átadott, hatmilliárd forintból megvalósított hűtőraktárának köszönhetően hetven új termékkel bővült a nyáron a kínálat. A dinnyeszezon extrém módon sikeres volt, a grilltermékek esetében a klasszikus árucikkek, a kolbászok és a pácolt sertéstarja mellett a vegán áruk iránt is kimagasló kereslet mutatkozott. Közkedveltek voltak a különféle ízesítésben kapható alkoholmentes radlerek is. Az Auchan statisztikái szerint
nyáron a vízből kétszer annyi, sörből háromszoros mennyiség fogy, az alkoholmentes változatoknál akár négyszer-ötször is többet adnak el.
A legnagyobb forgalomnövekedést a jégkrémek esetében tapasztalták, emellett – összhangban az elmúlt évek trendjével – kiemelkedő mennyiségű medencét értékesítettek. Jókora a kereslet a kreatív és a kézműves termékek iránt, ezeket kifejezetten a pandémia alatt kedvelték meg a vásárlók.
A Tescónál a műszaki termékek piacán az év első felében fokozott kereslet mutatkozott a kertészeti, lakberendezési és barkácsáruk iránt. A járványhelyzet enyhülésével párhuzamosan újra megnövekedett a kereslet az utazással és a kültéri aktivitásokkal kapcsolatos termékekre.
A Lidlnél a nagy melegnek és a labdarúgó-Európa-bajnokságnak tudják be, hogy az alkoholos és az alkoholmentes italoknál egyaránt forgalomnövekedés volt tapasztalható. Az Aldi áruházak forgalma a korábbi években megszokott módon alakult, a közkedvelt nyaralóhelyeken magasabb vásárlószámot mértek.
Augusztusban zár a szezon, de az máris látszik, hogy forgalom szempontjából nagyon eltérők voltak a hónapok. A hideg április után egy hűvös, csapadékos május következett, ebben az időszakban a forgalom is visszaesett – közölték az Auchannál a VG szezonalitásra vonatkozó kérdésére. A pünkösdi hétvége azonban meghozta a jó időt és a rekordeladásokat.
A jelenléti oktatás elindulásával a Tescónál azzal számolnak, hogy az élénkülés ősszel is folytatódni fog, elsősorban az iskolakezdéshez kapcsolódó termékeknél. A Lidl áruházakban is elérhetők már az iskolai oktatással kapcsolatos árucikkek, az Auchan pedig kétezer termékkel készül az iskolaszezonra, valamint tanszergyűjtést is szervez a Nagycsaládosok Országos Egyesületével a többgyermekes, rászoruló családok javára.
(Forrás: vg.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.