Archív (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Ebben a pillanatban egy versenyt futunk a vírussal, még sajnos mi loholunk utána, mondta Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a Pécsi Tudományegyetem (PTE) honlapján elérhető videóban.
A szakember hozzátette:
a vírus biztos, hogy velünk marad és a kórokozó a felső légúti fertőzések palettájába fog beépülni.
Jakab Ferenc szerint az ellenanyagszint-mérés nagyon fontos és azt javasolja, hogy aki megkapta a harmadik oltást, az utána méressen ellenanyagot, előtte nem érdemes, ugyan is olyan, hogy túl magas ellenanyagszint, nem létezik. Az, ha valakinek nincs ellenanyaga az önmagában nem jelent problémát, hiszen az immunrendszer több fronton védekezik, attól, hogy az ellenanyagszintünk alacsony, attól még a sejtes immunválasz jól működhet a vírussal szemben. A szakember szerint még nem lehet tudni, hogy mennyire gyengül majd a világjárványt okozó vírus és a jövőben hány variánsa, mutációja jelenik majd meg. Az oltással a vírus megsokszorozódását lehet csökkenteni, ezért is fontos a magas átoltottság elérése - mondta Jakab Ferenc.
Hat hónapon túl 40 százalékkal csökken a védőoltások hatékonysága
– mondta Péterfi Zoltán, a PTE Klinikai Központ infektológiai osztályának vezetője.
Hozzátette: fél éven túli oltottság esetén a szervezet koronavírusra való fogékonysága majdnem egyenlő a nem oltottakéval. Kiemelte: a kórházi ápolásra szorulóbetegek 85-89 százaléka oltatlan. A vakcinákkal kapcsolatban megjegyezte: azt javasolják, hogy mRNS-vakcina után bármelyik oltás adható, de vektorvakcina vagy elölt vírust tartalmazó vakcina esetében az mRNS oltást javasolják harmadiknak.
Az esetszámok napról napra nőnek és még nem értük el a negyedik hullám tetőpontját, mondta Betlehem József, a PTE operatív stábjának vezetője. Fontos a harmadik oltás, hiszen az képes az immunrendszert fél év után is stimulálni.
Adott esetben, ha valaki esetleg mégis találkozik a vírussal és megbetegszik, akkor sem jár majd olyan súlyos következményekkel, mintha oltatlanul találkozna a Covid-19-cel.
Péterfi Zoltán szerint Magyarországon elérthetetlen célkitűzés a nyájimmunitás, a jelenlegi állapot szerint 90 százalékos átoltottságra lenne szükség, és ebben beleszámít a hat hónapon túliak ismételt oltása is.
(Forrás: vg.hu)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.