Illusztráció (A kép forrása: Videohive)
A legtöbb embernek ismerős lehet az élmény, amikor karácsonykor többször is ugyanaz az ajándék lapul a csomagolópapír alatt, ilyenkor pedig felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni? Meddig veszik vissza a kereskedők a termékeket? Milyen jogai vannak a vásárlóknak? Hogyan változtatott mindezen a koronavírus-járvány? Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív igazgatója összefoglalta, hogy milyen lehetőségeink vannak abban az esetben, ha szeretnénk visszavinni vagy becserélni az árut.
Az internetes vásárlás nagy szabadságot ad
Internetes vásárlás esetén távollévők közötti szerződés köttetik, ebben az esetben az ügyfél nem látja a terméket, a kiszállítást követően tudja megnézni személyesen, megfogni a saját kezével, ezért, ha valaki kiszállítással rendel, akkor 14 napja van indoklás nélkül elállni a vásárlástól. Kibonthatja és kipróbálhatja, majd ezt követően úgy dönthet, hogy mégsem szeretné, így sokkal nagyobb szabadságot ad, mint személyes vásárlás esetén. Emellett érdemes tudni, hogy egyre több és több webshop lehetőséget ad arra, hogy a vásárlók 30 vagy esetenként 90 napon belül döntsenek arról, hogy szeretnék-e megtartani a rendelt terméket. Akkor sem kell kétségbe esni, ha személyesen vásároltunk valamilyen elektronikai terméket, és probléma van vele. „Ha elektronikai cikket vásárlunk és hibás, akkor azt a kereskedők kötelesek három napon belül kicserélni, amennyiben nem olyan hibája van, ami a helyszínen javítható” – hívta fel a figyelmet Krajnyák Tamás.
Karácsony után és az év elején rugalmasabbak a kereskedők
A karácsonyi szezonban sokkal rugalmasabbak a kereskedők, legtöbb helyen két ünnep között, sőt még január első hetében is elfogadják a cserét, ami fontos lehet méretprobléma esetén, vagy ha valaki valamiből kettőt vagy többet kapott. Üzletenként eltérő, hogy mi történik, ha visszaviszünk egy terméket, ugyanis minden cégnek van erre egy saját szabályzata. Vannak helyek, ahol visszakaphatjuk a termék összegét, van, ahol levásárolhatjuk azt, esetleg utalványra is becserélhetjük és később vásárolhatunk. Sok üzletben január közepéig, de akár a hónap végéig is visszavihetjük azt, amivel nem vagyunk elégedettek. Ehhez azonban minden esetben szükség van a blokkra vagy számlára.
A pandémia is befolyásolta a kereskedők és a vásárlók viszonyát
„Érdemes minél kedvezőbb lehetőséget kínálni visszaküldés terén az ügyfeleknek, hiszen ez egy versenyelőny, és nagyon jó marketingfogás is. Ugyanis az mindenképpen egy pozitív gesztus lehet a kereskedők részéről a vásárlók felé, ha szabadabb mozgásteret hagynak a cserét illetően, mint ami törvényileg elvárt” – emelte ki Krajnyák Tamás.
A koronavírus-járvány hatására, egyre több üzlet elkezdte kitolni az az időintervallumot, amelyen belül még visszacseréli a megvásárolt termékeket. Ez egyrészt azért alakulhatott ki, mert az első hullámok során nagyon sok üzletnek hosszabb ideig zárva kellett tartania, így a vásárlóknak nem volt lehetőségük visszavinni a valamilyen okból kifogásolt árut. Miután az élet valamelyest visszatért a régi kerékvágásba, és az üzletek ismét a megszokott módon nyitva tartanak, sok cég megtartotta ezt a gyakorlatot.
Az online kereskedelemben is volt egy látványos hozadéka a pandémiának. „Régebben három-hat hónap kellett egy webáruház megnyitásához, a Covid első két hullámában már hallani lehetett olyat, hogy egy-két nap alatt nyitottak cégek webáruházakat, amelyekből az elmúlt két évben csak egyre több és több lett, így nagyon nagy a verseny, ezért hatványozottan igaz, hogy az árak mellett az is nagyon fontos, hogy milyen lehetőségeket hagy a kereskedő az ügyfeleinek” – hangsúlyozta a szakértő.
Kevésbé működnek a törzsvásárlói kártyák
Évekkel ezelőtt még a legtöbb cég próbálkozott azzal a módszerrel, hogy dombornyomott plasztikkártyával ajándékozta meg vásárlóit, aminek birtoklása bizonyos kedvezményekkel és plusz szolgáltatásokkal járt együtt. „Manapság ezt már kevésbé érzik exkluzívnak a vásárlók, kissé elcsépelt megoldássá vált, illetve lássuk be, hogy mindenkinek véges hely van a pénztárcájában. Sok cég applikációval igyekszik ezt a megoldást helyettesíteni, és így virtuálisan lehet pontokat gyűjteni a vásárlások alkalmával. Nekünk azonban az a tapasztalatunk, hogy ezek helyett leginkább az a módszer működik, ha többet nyújtunk a vásárlóknak, ami törvényileg elvárt a cserelehetőség, elállási idő, illetve garancia esetén” – foglalta össze a Laptophardware.hu operatív igazgatója.
(Forrás: Store Insider)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.