(Fotó: Magyar Vöröskereszt/Jóri András)
Tizenkilenc balatoni strandon segít a több mint 300 fiatal önkéntes, akik ellátják a nyaralók vízben és a vízparton szerzett sérüléseit.
Ezen a nyáron is a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. A szolgálat központja a Balaton északi partján Balatonakali, míg a déli partján Balatonszárszó – ezekről a táborhelyekről indulnak az önkéntesek szolgálatot teljesíteni a szezon végéig.
19 strandon segítenek
A programban idén is több mint 300 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 13 Balaton-parti település 19 strandján minden nap 10 és 18 óra között.
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat alatt az önkéntesek olyan szaktudást sajátítanak el, amely felkészíti őket, hogy akár a legváratlanabb helyzetekben is azonnal és hatékonyan tudjanak reagálni, életet menteni.
Tavaly közel 2 500 esetben segítettek a nyaralóknak, az ellátott esetek között gyakoriak voltak a kagyló okozta vágások, a rovarcsípések és a különböző sportsérülések, de az utóbbi években többször előfordult, hogy az önkéntesek gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően sikeres újraélesztéssel mentettek életet.
Előzd meg a bajt
Bár az önkéntesek minden eshetőségre felkészültek, továbbra is kiemelten hangsúlyozzuk a megelőzés fontosságát. Felhevült testtel nem szabad a vízbe ugrani, illetve ugrás előtt a vízmélységet is szükséges ellenőrizni, elkerülve a baleseteket. Alkoholfogyasztás után nem ajánlott a vízbe menni, a nyári hőség miatt pedig fontos az állandó folyadékpótlás.
(Forrás: Like Balaton)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.