Sarlósfecske fióka kenderfonat fogságában (A kép forrása: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)
A feleslegessé vált és természetbe kikerülő zsinórokat a madarak fészeképítéshez használják fel, onnan pedig már csak egy lépés, hogy bajt okozzanak.
Így történt ez egy sarlósfecskefióka esetében is, aminek a lábára tekeredett rá egy madzaggombolyag a fészekből, majd a madár fenn is akadt a költőüreg falán, így nem tudott kirepülni. A szerencséje az volt, hogy egy épület árnyékos oldalán került fogságba, és nem a tűző napon – számol be róla a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Egészséges lábával kapaszkodott, így nem lógott a fonal végén, ám egy hölgynek így is feltűnt, hogy bajban van, és értesítette a nemzetipark-igazgatóságot.
A fecskének még fióka korában tekeredhetett a lábára a zsineg, ami aztán fokozatosan elszorította a lábfej vérkeringését, így az sajnos elhalt. A sarlósfecske (Apus apus) Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
(Forrás: Turista Magazin)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.